Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

272 
er auch jetzt wieder sein — «sofort — mars 
leapincébe»! So nach einer weiteren Weile 
auch noch einen dritten Russen fangend. 
Jetzt aber wurde ihm die Sache verdáchtig, 
wo kommen denn so viele Russen daher, 
fragte er sich und seine drei Gefangenen! 
Diese bedeuteten ihm, dass unweit in einern 
Hause eine feindliche Feldwache — es war 
bei hel lem Tageslicht — teils schlafe — 
teils Kartoffel briet. Er schlich náher, nach- 
dem er die drei Gefangenen versperrt hatte, 
und entdeckte, dass acht Gewehre an einer 
Tűre lehnten. Dorthin sprang er zuerst und 
warf die Waffen zu Bódén, sodann machte 
er «Fertig» an dér Tűre selbst und rief «ruke 
gore». ErschroCken und verschlafen zugleich 
hőben allé acht Mann die Hánde sogleich, 
worauf er sie, stets schussbereit, auch in 
seinen Keller führte. Jetzt wurde ihm aber 
unheimlich und da begann Szilágyi zűr 
vierten Kompagnie hinüberzurufen, dass 
eine Patrouille kommen möge. Obwohl sie 
ihm nun wegen dér Ruinen nicht hören 
konnten, — erschien doch bald eine solche — 
denn sein langes Ausbleiben hatte die Kame¬ 
rádén bereits besorgt gemacht und sie kamen 
selbst heran. So erschien dér kleine Infan- 
terist Szilágyi vor dem Herrn Divisionár 
Generalmajor Ritter Rudolf von Willerding, 
dem er sein Abenteuer erzáhlen musste. 
Láchelnd hörte ihn dér hohe General an, 
besonders belobte er sein energisches «sofort 
mars le a pincébe» und macht ihn also- 
gleich zum Gefreiter. Er békám ioo Kronen 
Beutegeld und spáter noch die grosse silberne 
Tapf erkeitsm edaille. 
Auch die Offiziere dér Kompagnie freuten 
sich über den braven, mutigen Mann und 
da sie nichts anderes hatten, békám er von 
ihnen dérén ganze Fassung an Báckerei, 
Kognak, und Zigaretten. Das strammé 
«sofort» gab noch lángé Anlass zűr Fröhlich- 
keit, bis endlich am 8-ten Mai 1915 dér 
Hauptkamm dér Karpathen durch die Drvi- 
sion überschritten wurde, welche vorwárts- 
stürmend den Feind aus Ungarn und Galizien 
warf und ihn noch weit in dessen eigene 
Heimat hinein verfolgte. 
Hauptmann Branko Kralj. 
zsebkendőjét lobogtatja. Szilágyi közvetle¬ 
nül mellette állott, egy kissé ő is meghök¬ 
kent, hiszen ellenfele kétszer oly hatalmas 
volt, mint ő. Egyszerre csak megpillantott 
egy pincelyukat, merítőötlete támadt és el¬ 
kiáltotta magát : 
— Szofort mars le a pincébe! — Az orosz 
boldogan teljesítette a parancsot. Szilágyi¬ 
nak pedig sürgős lett a krumpliszedés . . . 
Megint jött egy muszka. Ezt már a rejtek¬ 
helyéből leste meg, foglyának a fegyverével. 
— Szofort mars le a pincébe! — hangzott 
Infanteriszt Szilágyi kommandója. Rövid 
háromnegyed óra múlva ismét elfogott egy 
«oroszt». Ezektől tudta azután meg, hogy 
nem messze az egyik házban orosz tábori 
előőrs tanyázik. Fényes nappal volt. A musz¬ 
kák egy része aludt, a többiek pedig bur¬ 
gonyasütéssel szórakoztak. Szilágyi három 
foglyát elzárván, az ezek által jelzett helyhez 
közeledett. Már messziről észrevette az ajtó¬ 
hoz támasztott nyolc puskát. Odaugrott, fel¬ 
döntötte a fegyvereket, stramm fertiget vᬠ
gott és elkiáltotta magát : «Ruki gore!» 
A nyolc ember ijedten adta meg magát. 
Szilágyi ezeket is pincéjébe zárta. Kényel¬ 
metlen volt azonban neki egy kissé a helyzet 
és ezért elhatározta, hogy visszatér száza¬ 
dához és járőrt hoz magával. A járőr azon¬ 
ban már épen jött, mert Szilágyi hosszú el¬ 
maradása baj társai előtt gyanús volt . . . 
így került azután a kis tömzsi Szilágyi Willer¬ 
ding Rudolf lovag vezérőrnagy, hadosztály- 
parancsnok elé, akinek felszólítására elbe¬ 
szélte kalandját. A generális nevetve hall¬ 
gatta végig a históriát, különösen tetszett 
neki Szilágyi kommandója : «Szofort mars le 
a pincébe!)) Azonnal őrvezetővé léptette elő, 
száz korona jutalmat és nagy ezüst vitézségi 
érmet kapott. 
A század tisztjei is nagyon örültek Szilágyi 
bravúrjának és minthogy más nem volt nᬠ
luk, a bátor legénynek adták az aznap ka¬ 
pott süteményt, konyakot és cigarettát. Az 
eseten még sokat nevettünk, amíg végül 
hadosztályunk május 8-ikán átlépte a Kár¬ 
pátokat, az ellenséget kiverte Magyarhon¬ 
ból, Galíciából és saját hazájába üldözte. 
Kralj Branko százados.