22Ó
daran denkt mán nicht, trotzdem mán
Kamerádén fallen sieht. Mán rennt vor-
wárts, heran an den Feind. Gefühls- und Ge-
dankenwelt scheint in diesem Augenblick
ausgeschaltet zu sein. Oft wird in lángerem
Gefecht noch eine Stimmung laut, das ist dér
Hass, eine rasende, zitternde Wut, gégén den
Feind. Alles Widerwártige schiebt mán ihm
als Veranlassung zu und wünscht, handgreif-
lich den Zorn zu áussern. Indem sich diese
Wut mit einem gewissen Vaterlandsgefühl
mischt, entsteht ein eigenartiges, unbeschreib-
liches Kampfgefühl.
Die Schlacht ist geschlagen, und die
Stimmung danach lásst sich in folgendem
zusammenfassen : Zunáchst ist es ein ge-
wisses befriedigendes Gefühl, gesiegt zu ha¬
bén. Doch wenn mán dann die gelichteten
Reihen dér Kamerádén sieht, dann zieht
eine wehmütige Stimmung durch die Seele.
Dann wird mán sich erst bewusst, in wel-
cher Gefahr mán geschwebt hat, Neben dem
Schmerz um die gefallenen Kamerádén
taucht ein heisses Dankgefühl auf. Allé
diese Stimmungen laufen schliesslich aus
in ein Ruhebedürfnis. Es ist ein Gefühl dér
Abgeklártheit in dem Bewusstsein, seine
Pflicht getan zu habén. Die müde Seele sehnt
sich nach Ruhe, und dér Krieger sinkt unge-
wollt in einen sanften Schlummer, in dem dér
Ernst dér Zeit für Stunden vergessen wird.
Olyan fogalmak támadnak fel a lelkében,
melyekre nem igen szabad háborúban gondol¬
nia. Élet. Halál. Kell-e a halálnak lennie,
hogy élet lehessen. Minden tenyészetet du-
sabbá tesz-e a bomló élet ereje? Mi lesz a
világot rengető háború után ? Gazdagabb
élet fog-e sarjadzani a romokon, amint itt
a sirok növényzete pompázóbb, emberi testek
széthulló anyagaitól?
Nem értem a sírfelírások nyelvét, de tudom
miről szólnak. Szerelem, jóság, meleg, önfel¬
áldozó, odaadó családi érzelmek ; üres és
kihűlt otthonok ziháló, már könnytelen, ke¬
serű, inkább alázatos, semmint lázadozó
panaszszavak szólnak róluk :
— Család, szeretet, melegség . . .
Nekem is még nemrég közöm volt
hozzájuk. Most nincs.
A szerb sírkövekbe belefoglalták
az elhúnyt arcképét. Néhányat sür¬
gető, ellenállhatatlan kíváncsisággal
megnézek. Sápadt, beesett szemű,
szinte bocsánatkérően békés tekintetű
arcok néznek rám, rossz szabású, fél¬
szeg ünneplő kabátokból. Sovány
iparosszabású ember bozontos bajuszú
földmíves, fiatal leány fehérruhás képe
ábrándos, várakozó évek ürességét, be-
töltetlenségét sírja a tekintetével . . .
Ezek az ellenségeim?
Érzem, hogy veszedelmes gondo¬
latok kátyújába keveredtem. Félbe
akarom szakítani a gondolkozást. Nem megy.
A megindított gondolatsornak tehetetlenségi
nyómatéka van. Elűzni a káros gondolatokat
nem tudom : tehát űzni kezdem. Szaporá-
zom, serkentem. Hadd peregjenek le gyorsan,
mint a mozgókép filmje.
A háború egész bölcseleté akaratlanul,
végigharsog bennem. A sír dombok felett
tarka pillangók szállnak és én úgy szeretném
ebben a pillanatban az egész lelkemet ezekre
a tovalibbenő szárnyakra bízni . . .
Egy fütty jel tettre int és én megkönnye-
bülten menekülök a halál országának er-
nyesztő csendjéből az élet véres, de talán
teremtő zivatarába . . .
Dr. Ballagi Ernő, tart. hadnagy.
Die ersten Kriegsgefangenen bei Sabac.
Az első hadifoglyok Sábáénál.
