Zeichnung des Obit. Eugen Novinstfcy. ’ Novinsjfíy Jenő föhdgy. rafia. Az én csendes szomszédom. — Kárpáti emlék. — Derék vitéz volt kend Dévai Johann. Sze¬ rettem kendet, mint a testvéremet. Meg¬ becsültem mindig. Emlékszik kend, az utolsó kenyérporciómat is együtt ettük meg, mikor ott rasztoltunk az 1034-es magaslaton. Sze¬ rettem kendet nagyon akkurátus beszédjé¬ ért, jó magyaros szaváért. Máig is nevetnem kellene, mikor eszembe jut, hogy az elpusz¬ tult, zabkenyértermő Galícziát hadisarckép¬ pen annak szánta kend, aki elveszíti ezt a háborút. Hadd vesződjék vele. Máig is mo¬ solyognom kellene, mikor eszembe jut, hogy a kis pipaszárlábú, rutén porontyra ráfogta kend, hogy mikor szopott, min¬ dig megkívánja utána a — pipázást. Mert vidám ember volt kend. Dévai Johann. Nagyon szerettem kend mellett lenni. Valami érzett kenden a magyar alföld nagy termékenységéből, va¬ lami a búzatermő róna nagy értékéből. Szavában a pusz¬ tai szél, meg az estharang csengett okosan. Szemében valami volt az ég kéksé¬ géből, meg a búzakalász zöldjéből . . . Hanem egy¬ szer még sem szerettem kend mellett lenni. Persze arra nem emlékszik kend, derék Dévai Johann. Nem bizony, mert kend már ak¬ kor csendes ember volt. Meg¬ ölte az a disznó muszka - golyó. Nem az, amelyik a vállába ment. A másik, amelyik a fejébe fúródott kendnek . . . A havon feküdtünk egymás mellett Dévai Johanna! a tiskowai hegyorom tetején. Szép lyukat ástunk a hóba és szembe feküdtünk a muszkákkal. Lehettek tőlünk vagy száz¬ ötven lépésre. Nappal nem is volt tanácsos kidugni a fejünket, mert vak muszka is talál ennyiről. Egy kicsit már sok is volt a mu¬ latságból. Különösen Dévai Johann nem volt kibékülve az üggyel : — Fene látott ilyet. Ve¬ szekszünk a muszkával ezért a görbe országért. Pedig, ha a sánta kódist hátba- vágnák vele, az is könyö¬ rögne, hogy inkább adják a vaknak. Annak mindegy; úgyse látja. Azután tovább morfon¬ dírozott : — Meg aztán a hóba fe¬ küdni. Ezt csak a drótostót szokta. Az is csak akkor, ha már kirágták a farkasok a bocskorából. . . . Még ha legalább valami fedél vóna. De az égbolt csak annyit ér, mint télen a — szalma- kalap . . . No, egy szép reggelen kaptunk aztán fedelet. Jól betakarózva aludtunk szo¬ rosan összebújva . .. Egyidő múltán arra ébredek, hogy ezen lélekzem. A vér is meg- Heldengráber in den Kárpátén Kárpáti sír . . .