Harctéri noteszemből. Feljegyzek néhány esetet annak jellemzé¬ sére, mennyire megszokja a katona és a harctér közelében lévő polgári lakosság a repülő golyót, a halál ide-oda szálldosó vas¬ darazsait. A katonára általában jellemző, hogy csak az olyan golyóval törődik, amely neki szól. Az állóharc vak lövöldözéseinek oda se hederít, «ne te», «fogd be a szádat», esetleg hasonló, keményebb oldalszólások¬ kal, elhessegető kézmozdulattal utasítja el a füle mellett surranó ellenséges üzenetet. A legnagyobb ágyútűzzel sem törődik, ha nincs ütközet. Nyugodtan szedi a burgonyát, a legnagyobb flegmával mászik a fedezék tetejére, ha javítani akar rajta, lapátolja a földet és még mulat is, hogy a muszka észrevette. Szigorú utasítások ellenére is alig lehet rávenni, hogy az árokban járjon. A konyha mellől még hulló mennykövek is alig mozdítanák ki. Ütközetben tiszteli a golyót, de csak addig, amíg harcolva előre megy. A sebesült baka ugyanazon a tere¬ pen, melyen előbb gondosan védte magát, teljesen kiegyenesedve, nyugodtan ballag visszafelé, mint olyan, aki már kiesett a játékból, akinek a lövöldözés már nem szól. A harcvonal közelében lakó polgári lakosság is megszokja az ágyútüzet. Nyugodt lélek¬ kel szánt-vet, közömbösen meséli, hogy ma újra leütött valakit a srapnel a kocsi bak¬ járól, gránát mentes fedezéket épít az udva¬ rán, megszokja, hogy lámpagyujtás előtt befüggönyzi házának az ellenség felé eső ablakait. És csodálatos, e bizonytalan, nyug¬ talan élet mellett is mennyire ragaszkodik legtöbb ember a megszokott hajlékhoz. Vé¬ gignéztem egyszer egy ilyen kiürítést. Négy napi időt szabtak a helység elhagyására. Ami mindenekelőtt meglepő volt, az abban nyilvánult, hogy az üresnek tetsző község¬ ben egyszerre nagy készletek gazdag rejtek¬ helyei nyiltak meg. Sok lakos, félve, hogy az elrejtett vagyonnak amúgy is nyomára jönnek, értékének legalább egy részét azzal vélte megmenteni, hogy készletét eladta a kincstárnak. Festőién szomorú egy kiván¬ dorló község. Petőfi .vándorkaravánja ele¬ venedik meg. Vannak a menetben gyalogos vándorlók, akik minden vagyonukat a hó¬ nuk alatt, batyuban viszik. Egyik tehenet, másik disznót hajt maga előtt. Akinek ko¬ csija akad, azon próbálja mindenét megmen¬ teni. A leglehetetlenebb rendetlenségben rak fel mindent a szekérre, a legkülönbözőbb tárgyak egymás mellé kerülnek, még a kocsi tetejére ültetett kisdedre is rábíznak valamit, esetleg libát, melyet a gyermek nyakánál fogva, magához ölel kilométereken keresz¬ tül. Az öregek, betegek szekerekre kerülnek s legfeljebb nehány nő kap haladékot, hogy megfelelő segédlettel bevárja a gólya közeli látogatását. A front közvetlen közelében sokszor a leg¬ polgáribb élet folyik. Ilyet élnek maguk a kato¬ nák is, akik állóharcban gyakrabban jutnak abba a helyzetbe, hogy leváltják és rövi- debb pihenőre községben szállásolják élőkét. A front mögötti községek teljesen be vannak rendezve ilyen elszállásolásra. Egész barak városok öveznek egy-egy községet — tiszti