84 Kleine Holzkreuze. Apró fakeresztek. Bácskaer Gráber auf weiten Schlachtge- filden, welkende Andenken verloschenen Le- bens, sinkende Gráber, modernde Kreuze . . . Verwesende Leichen dér Bácskaer Jungen in fremder Erde, ersterbende, blutgetránkte Gestalten wahrer Helden . . . Wieviel Tránen und Leid, viel Heldentaten und trauriger Ruhm umschweben Euch immerdar . . . Tránen dér Trauernden trágt dér Bácskaer Wind ins weite Geülde des Sabácer Kirch- hofes, zu den einsamen Kreuzen in Galiziens Wüsten, auf die verwaisten Gráber dér pol- nischenNiederung und hinauf in die Schnee- katakomben dér eisi- gen Karpathen... Euch sucht unsere Seele, wir wollen Euch sagen, die mütterlichen Schollen dér Bácska rufen nach Euch: — Kommet heim, Ihr Söhne mein, Eure Mutter wartet Euer!... Still will sie Euch um- fassen, die Leiber ihrer heldenhaften Recken.. Auf Euren Grábern spriesse immer blühendes, immer grünendes Blumengeránke . . . Rőt und weiss, wie Euer vergossenes Blut, gleich Eurer ewigen Glorie... Kommet heim, Ihr Söhne mein, Eure Mutter wartet Euer! Hier sollen die an Eure Gráber pilgern, die Euch geliebt, die Eurer ewig trauern, dérén Stolz Ihr gewesen . . . Einsame Grabeskreuze, Bácskaer Gráber auf weiten Schlachtgefilden, wo immer Ihr euch wölbet, weit in wilden Wüsten, nie sollt Ihr wüst bleiben. Nie sollt ihr namenlos un¬ sere Helden bedecken . . . Nie sollt Ihr ver- modern, Ihr seid ewiger als Erz, stárker denn granitne Steinblöcke. Dahin ziehen die Blu- men unserer Seelen, das Kreuz Eurer Gráber mit Kránzen zu umschlingen, dahin pilgert das Immergrün unserer Liebe, um dass süsser sei Euer Heldenschlummer . . . Hoch und hehr erglánzt Euer Ruhm, und hüllt in sein flimmerndes Flammenlicht jedes kleine, férné Grab, jedes einsame Grabeskreuz . . . Ladislaus Czebe. Bácskai sírok messze harcmezőkön, letűnt életek korhadó emlékei, süppedő sírok, kor¬ hadt fakeresztek . . . Bácskai fiúk idegen földben porladó tetemei, igaz hősök elom- lott, véres alakjai. . . Mennyi könny és mennyi bánat, mennyi hőstett és mennyi szomorú dicsőség övez benneteket . . . Siratok sírását viszi a bácskai szellő a sabáci véres temetőbe, a pusztult Galicia minden keresztjéhez, a lengyel mezők szo¬ morú sír dombjaihoz, a Kárpátok leolvadt hó¬ kriptáihoz ... És elmegy a lelkünk véletek be¬ szélni, megmondani néktek, hogy a bácskai anyaföld hív bennete¬ ket haza : — Jöjjetek, én fiaim, anyátok vár... Lágyan akarja ölelni fiainak, a hős daliáknak vérbe¬ omlott tetemét... Ne¬ velni akar sírotokon mindég nyíló zöldet, örökké virító virágot... Pirosat, mint kiöm¬ lött véretek; fehéret, mint örök glóriátok. . . Jöjjetek, én fiaim, haza vár anyátok... S itt zarándokol majd sírotok elé, aki szeretett ben¬ neteket, aki sír értetek, aki büszke reátok ... . . . Apró fakeresztek, bácskai sírok messze harcmezőkön, bárhol domborultok, legyetek bár messze, nem fogtok kopáran maradni. Nem süppedtek rá jeltelenül a mi hőseinkre... Nem korhadtok el, mert ércnél maradandób¬ bak, gránitnál állandóbbak vagytok Mennek a mi lelkünk virágai s koszorúba fonják sírotok keresztjét, megy a mi szere¬ tetünk örök melegsége megédesíteni hősi ál¬ motokat ... És ragyog a ti dicsőségetek fénye. Özönével borít minden kis apró sírt, minden fakeresztet... Czebe László.