Allerheiligenfest in Galizien. Feiertag . . . Kaum wage ich dieses ernste Wort niederzuschreiben. Gibt es denn am Kriegsschauplatze auch Feiertage? Finden denn Soldaten inmitten Kugelregen und Granathagel, inmitten ihrer Tód oder Aus- zeichnungen bringenden Patrouillengánge, in den markerschütternden, nervenzerrüt- tenden Stürmen noch Zeit Feiertage zu hal¬ tén? Dér Baka ist auch Mensch, und zwar Mensch aus Fleisch und Blut ... Ist ihm nach tobenden Kámpfen oder überstande- nen Gefahren eine Ruhepause vergönnt., so vergisst er den Krieg und den Tód, dér stündlich seiner lauert. Ja dér Tód . . . Dér Tód bleibt neben dér vielerwáhnten, heissersehnten Heimat sein náchstliegendster Gedanke und steter Be- gleiter, denn dér Tód ist es eben, dér den Sol¬ daten am schnellsten ereilt . . . Sterben ist Soldatenlos. Soldaten, die noch kurz vorher blühende Mánner waren, ruhen erkalteten Herzens, steif und auf ewig verstummt in traurigen Friedhöfen ferner Kriegsschauplatze... Unter einfachen Grabhügeln namenlose Helden, auf kleinen Holzkreuzen anspruchlose Namen... Unsere Kompanie war eben in Reserve. Uns wurde die pietátvolle Aufgabe zuteil, die verwaisten Soldatengráber, die primitiv geschnitzten Holzkreuze anlásslich des Aller- heiligenfestes mit dem Kranz dér Erinnerung zu schmücken . . . Es war Allerseelentag. Mehrere Kompanien des Regimentes befanden sich in einem klei¬ nen galizischen Grenzdorf. Niedrige, schilf- bedeckte Háuser, kránklich aussehende Kin- Halottak napja a galíciai határon. Szinte félve merem csak leírni azt a ko¬ moly szót : ünnep. Hát ilyen is van a harc¬ téren? A süvítő golyók, búgó gránátok közt való előrerohanások, a halált vagy kitünte¬ tést hozó portyázások, a szívet szorító, ideget ölő rohamok mellett ráér a katona még ünnepelni is? A baka is ember, húsból és vérből való ember. A dúló harcok, a leírha¬ tatlan veszélyek után, ha megpihen, elfelejti a háború mesterségét, a minden percben leselkedő halált. A halál ... A sokat emlegetett, sokszor visszavágyott otthon mellett, ennek a gon¬ dolata a legállandóbb kísérője itt mindenki¬ nek. Ez, ami legkönnyebben utolérheti a katonát. Meghalni — katonasors! Itt, hogy bakanyelven szóljak : «komázunk» a halállal. A halál ... Az örökre elnémult és mozdu¬ latlanná vált, kihűlt szívű katonák, kik pár perccel előbb élő emberek voltak, csendesen pihennek a messze harcterek szomorú te¬ metőiben ... Süppedő sírok alatt névtelen hősök, kis fakereszteken egyszerű nevek . . . Ezeket a jeltelen sírokat, ezeket az egy¬ szerű faragott kereszteket hozta rendbe, a behorpadt sírokat díszítette fel épen tarta¬ lékban lévő századunk az emlékezés örök koszorújával a harctéri fenséges Mindenszen¬ tek ünnepén . . . Egy kis galiciai határfaluban volt halottak napján az ezred több százada. Alacsony, zsupfedeles házak, beteges kinézésű gyerme¬ kek, ősz szakállú, zsírfoltos ruhás «panyék», járhatlan utak és sírok . . . Sírok, fakeresztes katonasírok vannak itt is, mint egész Ga¬ líciában. Ösztönszerű buzgalommal láttak 6