59 Leichenfeier im Schützengraben. Dér Heldentod ist nicht immer tragisch. Nach jedem Angriff oder Sturm muss — lei- der — mit einem gewissen Prozent von'Ge- fallenen gerechnet werden. Dieser Massentod verliert so das grausige Moment, das umso schrecklicher uns dann entgegenweht, wenn dér Tód ein uns in allén Einzelheiten bekann- tes individuelles Leben vernichtet. . . Denn auch solche Falié gibt es, am Kriegsschau- platze . . . * Eigentlich war es noch Winter, doch in Wirklichkeit fielen schon die frühlingsver- kündenden warmen Sonnenstrahlen durch die Zweige in den Schützengraben, Vogelgezwit- scher mischte sich ins Sausen dér Kugeln. Wir fühlten uns so sicher und geborgen, als lágen wir zuhause im Rasen, den Frühling sehnsuchtsvoll wartend, wir freuten uns des Lebens. In dieses gehobene Milieu hinein leuchtete als ein immer frohes, lustiges Motiv das heitere, immer láchelnde Gesicht Kari Steiners . . . Und nach einer halben Stunde mussten wir erfahren, dass Kari Steiner, dér in dér Gesellschaft von Offizieren, von einer műdén, ins Blinde abgefeuerten Kugel getrof- fen, den Heldentod gestorben . . . Noch vor Minuten vöm Leben rőt, war er jetzt schon fahl und tót . . . Nur seine Be- erdigung war noch erschütternder, als dieser jáhe Tód . . . Das Begrábnis wurde für die Abendstunde angeordnet. Jede Kompanie war vertreten. Mán konnte nie wissen, in welchem Augen- blicke dér Feind anrennen wird. In dér Abenddámmerung zogen wir in unserem armseligen Feldgrau mit geducktem Kör- er in langer Reihe, lautlos den Laufgra- en hindurch ins Nachbardorf. Dórt hát¬ téri Pioniere das Grab ausgehoben. . . Im einzigen, unversehrten Hause des Dor- fes, in dér Kanzlei des Bataillons kamen wir zusammen. Dórt warteten schon dér Oberst- leutnant und die Kommandanten dér zwei Nachbarbataillone mit ihren Adjutanten. Im Vorzimmer zeichnet mit tránenden Augen und zitternder Hand dér Hauptmann eigen- hándig die Personalien und den Namen des Verblichenen auf das in Eile zusammenge- fügte Grabkreuz. Die Ankunft des Leich- nams wird gemeldet. Langsam ordnet sich dér traurige Zug. Pechschwarze Finsternis. Jeder sieht nur den náchsten Vorangehen- den. Eben lángén die Fahrküchen dórt an. Lármendes Schwatzen, das Klappern dér Esschalen ist hörbar. Als dér Leichenzug Temetés a lövészárokban. A háborús hősi halál nem mindig tragikus. Van néha benne valami természetes. Egy-egy roham, támadás után az ember rezignáció- val veszi tudomásul, mennyi százalék a veszteség. A halál tömegben elveszti azt a borzalmasságát. Csak akkor rettent, mikor egyedül jön . . . * Naptár szerint még tél lett volna, de az ágak között tavaszt hirdető langyos nap¬ fény hullt nagy, lomha kévékben a lövész¬ árokba, a lombokban madárcsevegés vegyült a golyók zizegő szavába. Olyan biztonságosan éreztük magunkat, mintha otthon, gyepes árokban tavaszt-várón pihennénk és örültünk az életnek. Ebbe a fellélekző, ünnepi kör¬ nyezetbe egyik legmelegebb színül vegyült bele a Steiner Károly örökké derűs, nevető arca . . . És egy félóra múlva megtudjuk, hogy Steiner Károlyt a tisztek társaságában egy tévedt, talán minden szándék nélkül kilőtt ellenséges golyó találta . . . Tíz perc¬ cel előbb még nevetett és most halott . . . Halálánál csak temetése volt megrázóbb.. . A temetést az esti órákra tűzték ki. Századonkint a parancsnokon kívül csak egy tiszt mehetett el. Nem tudhatni, melyik pillanatban támad az ellenség. A szürkület leszálltával, szegényes tábori díszünkben egymás után hosszú vonalban, meghajolt testtel, nesztelenül húzódunk a futóárkon végig a szomszédos község felé. Ott ássák a sírt a pionírok . . . A község egyetlen ép házában, a zászlóalj irodájában találkozunk. Ott vár már az al¬ ezredes és a két szomszédos zászlóalj parancs¬ noka, segédtisztje. Az előszobában a seb¬ tében készült fej fára könnyes szemmel és reszkető kézzel maga a százados festi a halott nevét, adatait. Jelentik, hogy a holt¬ test megérkezett. A szomorú menet a sötét¬ ben lassan megindul. Tökéletes a feketeség. Mindenki csak a legközvetlenebb szomszédját látja. A tábori konyhák épen akkor érnek oda. Suttogva-zajongó beszéd, edények csö¬ römpölése neszei. Mikor a menet melléje ér, az alezredes fojtott hangon vezényli :