Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

Allerheiligenfest in Galizien. 
Feiertag . . . Kaum wage ich dieses ernste 
Wort niederzuschreiben. Gibt es denn am 
Kriegsschauplatze auch Feiertage? Finden 
denn Soldaten inmitten Kugelregen und 
Granathagel, inmitten ihrer Tód oder Aus- 
zeichnungen bringenden Patrouillengánge, 
in den markerschütternden, nervenzerrüt- 
tenden Stürmen noch Zeit Feiertage zu hal¬ 
tén? Dér Baka ist auch Mensch, und zwar 
Mensch aus Fleisch und Blut ... Ist ihm 
nach tobenden Kámpfen oder überstande- 
nen Gefahren eine Ruhepause vergönnt., so 
vergisst er den Krieg und den Tód, dér 
stündlich seiner lauert. 
Ja dér Tód . . . Dér Tód bleibt neben dér 
vielerwáhnten, heissersehnten Heimat sein 
náchstliegendster Gedanke und steter Be- 
gleiter, denn dér Tód ist es eben, dér den Sol¬ 
daten am schnellsten ereilt . . . Sterben ist 
Soldatenlos. 
Soldaten, die noch kurz vorher blühende 
Mánner waren, ruhen erkalteten Herzens, 
steif und auf ewig verstummt in traurigen 
Friedhöfen ferner Kriegsschauplatze... Unter 
einfachen Grabhügeln namenlose Helden, auf 
kleinen Holzkreuzen anspruchlose Namen... 
Unsere Kompanie war eben in Reserve. 
Uns wurde die pietátvolle Aufgabe zuteil, 
die verwaisten Soldatengráber, die primitiv 
geschnitzten Holzkreuze anlásslich des Aller- 
heiligenfestes mit dem Kranz dér Erinnerung 
zu schmücken . . . 
Es war Allerseelentag. Mehrere Kompanien 
des Regimentes befanden sich in einem klei¬ 
nen galizischen Grenzdorf. Niedrige, schilf- 
bedeckte Háuser, kránklich aussehende Kin- 
Halottak napja a galíciai határon. 
Szinte félve merem csak leírni azt a ko¬ 
moly szót : ünnep. Hát ilyen is van a harc¬ 
téren? A süvítő golyók, búgó gránátok közt 
való előrerohanások, a halált vagy kitünte¬ 
tést hozó portyázások, a szívet szorító, ideget 
ölő rohamok mellett ráér a katona még 
ünnepelni is? A baka is ember, húsból és 
vérből való ember. A dúló harcok, a leírha¬ 
tatlan veszélyek után, ha megpihen, elfelejti 
a háború mesterségét, a minden percben 
leselkedő halált. 
A halál ... A sokat emlegetett, sokszor 
visszavágyott otthon mellett, ennek a gon¬ 
dolata a legállandóbb kísérője itt mindenki¬ 
nek. Ez, ami legkönnyebben utolérheti a 
katonát. Meghalni — katonasors! Itt, hogy 
bakanyelven szóljak : «komázunk» a halállal. 
A halál ... Az örökre elnémult és mozdu¬ 
latlanná vált, kihűlt szívű katonák, kik pár 
perccel előbb élő emberek voltak, csendesen 
pihennek a messze harcterek szomorú te¬ 
metőiben ... Süppedő sírok alatt névtelen 
hősök, kis fakereszteken egyszerű nevek . . . 
Ezeket a jeltelen sírokat, ezeket az egy¬ 
szerű faragott kereszteket hozta rendbe, a 
behorpadt sírokat díszítette fel épen tarta¬ 
lékban lévő századunk az emlékezés örök 
koszorújával a harctéri fenséges Mindenszen¬ 
tek ünnepén . . . 
Egy kis galiciai határfaluban volt halottak 
napján az ezred több százada. Alacsony, 
zsupfedeles házak, beteges kinézésű gyerme¬ 
kek, ősz szakállú, zsírfoltos ruhás «panyék», 
járhatlan utak és sírok . . . Sírok, fakeresztes 
katonasírok vannak itt is, mint egész Ga¬ 
líciában. Ösztönszerű buzgalommal láttak 
6