Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

Harctéri noteszemből. 
Feljegyzek néhány esetet annak jellemzé¬ 
sére, mennyire megszokja a katona és a 
harctér közelében lévő polgári lakosság a 
repülő golyót, a halál ide-oda szálldosó vas¬ 
darazsait. A katonára általában jellemző, 
hogy csak az olyan golyóval törődik, amely 
neki szól. Az állóharc vak lövöldözéseinek 
oda se hederít, «ne te», «fogd be a szádat», 
esetleg hasonló, keményebb oldalszólások¬ 
kal, elhessegető kézmozdulattal utasítja el a 
füle mellett surranó ellenséges üzenetet. 
A legnagyobb ágyútűzzel sem törődik, ha 
nincs ütközet. Nyugodtan szedi a burgonyát, 
a legnagyobb flegmával mászik a fedezék 
tetejére, ha javítani akar rajta, lapátolja 
a földet és még mulat is, hogy a muszka 
észrevette. Szigorú utasítások ellenére is 
alig lehet rávenni, hogy az árokban járjon. 
A konyha mellől még hulló mennykövek is 
alig mozdítanák ki. Ütközetben tiszteli a 
golyót, de csak addig, amíg harcolva előre 
megy. A sebesült baka ugyanazon a tere¬ 
pen, melyen előbb gondosan védte magát, 
teljesen kiegyenesedve, nyugodtan ballag 
visszafelé, mint olyan, aki már kiesett a 
játékból, akinek a lövöldözés már nem szól. 
A harcvonal közelében lakó polgári lakosság 
is megszokja az ágyútüzet. Nyugodt lélek¬ 
kel szánt-vet, közömbösen meséli, hogy ma 
újra leütött valakit a srapnel a kocsi bak¬ 
járól, gránát mentes fedezéket épít az udva¬ 
rán, megszokja, hogy lámpagyujtás előtt 
befüggönyzi házának az ellenség felé eső 
ablakait. És csodálatos, e bizonytalan, nyug¬ 
talan élet mellett is mennyire ragaszkodik 
legtöbb ember a megszokott hajlékhoz. Vé¬ 
gignéztem egyszer egy ilyen kiürítést. Négy 
napi időt szabtak a helység elhagyására. 
Ami mindenekelőtt meglepő volt, az abban 
nyilvánult, hogy az üresnek tetsző község¬ 
ben egyszerre nagy készletek gazdag rejtek¬ 
helyei nyiltak meg. Sok lakos, félve, hogy 
az elrejtett vagyonnak amúgy is nyomára 
jönnek, értékének legalább egy részét azzal 
vélte megmenteni, hogy készletét eladta a 
kincstárnak. Festőién szomorú egy kiván¬ 
dorló község. Petőfi .vándorkaravánja ele¬ 
venedik meg. Vannak a menetben gyalogos 
vándorlók, akik minden vagyonukat a hó¬ 
nuk alatt, batyuban viszik. Egyik tehenet, 
másik disznót hajt maga előtt. Akinek ko¬ 
csija akad, azon próbálja mindenét megmen¬ 
teni. A leglehetetlenebb rendetlenségben rak 
fel mindent a szekérre, a legkülönbözőbb 
tárgyak egymás mellé kerülnek, még a kocsi 
tetejére ültetett kisdedre is rábíznak valamit, 
esetleg libát, melyet a gyermek nyakánál 
fogva, magához ölel kilométereken keresz¬ 
tül. Az öregek, betegek szekerekre kerülnek 
s legfeljebb nehány nő kap haladékot, hogy 
megfelelő segédlettel bevárja a gólya közeli 
látogatását. 
A front közvetlen közelében sokszor a leg¬ 
polgáribb élet folyik. Ilyet élnek maguk a kato¬ 
nák is, akik állóharcban gyakrabban jutnak 
abba a helyzetbe, hogy leváltják és rövi- 
debb pihenőre községben szállásolják élőkét. 
A front mögötti községek teljesen be vannak 
rendezve ilyen elszállásolásra. Egész barak 
városok öveznek egy-egy községet — tiszti