Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

313 
geiből. A térnémele-n fuvaros, kocsisember 
képviseli a monarchia minden részét. De 
hogy őszinték legyünk — nyolcvan száza¬ 
lékban a paripatermő Magyarországot. Ta¬ 
lán nincs is Magyarországnak olyan faluja, 
melyből vagy egy lófogat meg ne fordult 
volna a háború alatt ezen az országúton . . . 
Hej takcsányi országút . . . 
Rongyos kocsisok, csontvázzá aszott lovak, 
megrokkant szekerek . . . Egy végtelen mozgó 
.rajvonalnak látszanak. Zavaros hangok bᬠ
beli zavarban folynak össze. A szekerek olda¬ 
lán sárral csapdosott, fakult táblák hierogli¬ 
fái mutatják, hogy az egyik szekéren Pólyák 
Péter Pál csongrádi gazda tesz eleget «hadi 
szolgáltatás iránti törvényszerű kötelességé¬ 
nek)), a másik Ugrinovceről jött valahonnan 
a Szerémségből, a harmadikon Axante Tre- 
fianu neve mellett valami oláh falucska ne¬ 
vet tette olvashatlanná az idők sok viszon¬ 
tagsága ... Ni, csak egy tábla : Jánoshalma... 
A név olvashatatlan . . . Rongyos bundában, 
de bundában topog e torzonborz ostoros 
ember a kocsi mellett. Bajuszán deres hó¬ 
árnyékolás . . . Úgy magában morfondéroz : 
— A szentség se látott ilyet. 
— Milyet bácsi? — kezdem az ismerkedést. 
— Hát hogy egy esztendeig se indulhas¬ 
sák az ember gyeröke ebbe a farkasordító 
időben... Megveszi a lovat az Isten hidege... 
Meg az ember is tönkre megy egyiránt . . . 
Nézem az emberemet. Megtört szemek 
villognak ki a borostás arcból. Látszik, hogy 
nem egészséges. Meg is kérdem: 
— Beteg, úgye, gazduram ... 
Nagyot néz az öreg, mert hogy 
német kommandó alatt a rángj a 
egész más. Úgy hijják, hogy 
«zivilkutscher», aminek már csak 
azért sem örül, mert hát nem 
ismerhet benne magára egy 
jánoshalmi lovasgazda. Bizo¬ 
nyosan ebbe betegedett bele. 
No de tán még is a <du» az 
oka a betegségnek . . . Ügy ve¬ 
szem ki a szavából : 
— Hiszen lássa, nem vónék 
én beteg, hanem még sem ahhó 
való, hogy így kifirundcvanci- 
goljanak az ember portékájával. . . Egy mázsa 
vas volt ebbe a szekérbe, mégis könnyebb 
mint egy féderes hintó . . . Mivé lett? A tyu- 
kász szégyölne rajta járni. Meg a lu is . . . 
Hászen, hogy ilyen vadszőr legyen rajta, a 
még megy. De hogy a csontja kilukassza 
a borit amán mégis sírnivaló. — Nagyot kö- 
hint közbe az öreg, olyan fojtogatósan.— Nem 
birhatja ezt az ember egészséggel... — Aztán 
megint elfogja a fojtós köhögés . . . 
Ahogy ott rám néz és olyan komolyan 
állítja, magam is elhiszem, hogy a rozzant 
szekér, a csontbőrré aszott lovak, meg tán 
az az irdatlan sok német beszéd köhögteti 
annyira . . . Lehet, hogy a kárpáti levegő is 
hozzájárul .. De ez nem egészen bizonyos... 
* 
Pisla lámpafénynél kisírt szemű asszony 
levelet olvas . . . Messziről jött levelet, szo¬ 
morú levelet : 
«Ügy volt a dolog, sógorasszony, hogy rᬠ
lőttek a trénre a muszkák. A kemény ország¬ 
úton úgy robbant a gránát, hogy szörnyű¬ 
ség. A lovak megbokrosodtak és szegény 
Jóska lovai elé állt. Abban a szempillanat¬ 
ban a szekér elejébe vágódott egy gránát . . . 
Alig lehetett a lovak hullái közül kiszedni 
szegény Jóska holttestét . . . 
Heten estek el a trénből akkor . . . Éjjel 
temettük el őket. A feldpáter szavát nem 
lehetett hallani, annyira lőttek a gyaláza¬ 
tosak még akkor is . . . Pedig már azt csak 
elnézhetnék nyugodtan, mikor hét öreg ka¬ 
tonának énekelik a circumdederumot . . .» 
Errichtung einer Kiiche. — Épül a konyha.