Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

Wenn dér Infanterist 
Húsárén fángi . . . 
Ich halté mit fünf wackeren dreiundzwan- 
ziger Kriegern am Eingang des Dorfes 
Wache, bloss dass sich kein russischer Spion 
herüberschleiche, und damit — wie Infan- 
terist Johann Hodonicki sagt — diese strup- 
pigen galizischen Háuser nicht in die 
Schwarmlinie hinübersiedeln .... Mit ein- 
töniger Langeweile vergeht die Zeit dér 
Wache . . . Die Hálfte dér vierundzwanzig 
Stunden verbringen wir irgendwo in Ungarn, 
wo Peterl und Sepperl die abgemagerte Mut¬ 
ter mit dér Frage bestürmen, wo jetzt wohl 
dér Vater im Heldenkampfe stehe. In dér 
anderen Hálfte durchstreifen wir die Wal- 
státten dér vergangenen Kámpfe : Unsere 
Seele streift auf den Schneekuppen dér Kar- 
pathen, bei dem sich windenden Pilicafluss, 
bei Grodek und Lemberg, beim breiten Búg, 
in den galizischen Orten mit denunaussprech- 
lichen Namen, auf ungangbaren Wegen,unter 
frischen Blutrosen im weissen Schnee. Sogar 
bis Sabac versteigen wir uns und stossen 
unterwegs auf die kleinen, traurigen Kreuze 
dér Soldatengráber und erschrecken vor 
dem heissen, rőten Blut, vor den unbegra- 
benen Leichen, die wir, solange sie am 
Leben waren, Freunde, Kamerádén nannten. 
Wie gut, dass alles vergeht . . . 
Zwei Húsárén kommen die gefrorene 
Strasse daher. Ich hőre, wie dér Posten sie 
anruft : 
«Halt! wer da?» 
Ein heiserer Laut fáhrt aus dem Mun de 
eines dér Húsárén vöm scháumenden Ross 
herunter. 
— Wir sollten nicht weiter dürfen, wir, 
die berittene Gendarmeriepatrouille ? . . . 
Uns will mán aufhalten? Wer ergreift dann 
die Diebe und Spione? . . . Oder will mán 
uns am Ende gar noch arretieren?» 
«Jawohl. Und wenn jemand euch nach 
Huszárt fogott a baka. 
A faluvégét őrzöm hatodvitézmagammai. 
Hat kemény huszonhái inassal. Csak azért, 
hogy valami muszka kém át ne csempéssze 
magát. No, meg — mint Infanteriszt ’Hodc- 
nicki János mondja — hogy ezek a borzas 
galiciai házak át ne költözzenek a «svarom- 
léniába». Mert a baka olyan, mint a zsidó 
koldus, aki nauheimi fürdőzésre koldul, azzal 
a megokolással, hogy ő az egészségéért min¬ 
den áldozatra képes. A baka is, hogy ké¬ 
nyelmes lakást építhessen magának, képes 
egy éjjel egy egész falut szőröst ől-bőröstől 
átköltöztetni a földalatti városba ... Persze, 
a vezetőség nem engedhet meg neki ilyen 
fényűzést, ha csak a szükség nem hozza 
magával ... 
Lassú unalommal telik az őrségen az 
idő ... A huszonnégy órának a felét ott 
töltjük valahol a békés Magyarországon, ahol 
a Pétörkék, Jánoskák kérdik a megsoványo- 
dott asszonyt, hogy vájjon merre vitézked- 
hetik az ő édesapjuk. A másik felét meg el¬ 
múlt csaták mezőin bolyongjunk át : a kár¬ 
páti havas hegyormokon, a kanyargó Pilicá- 
nál, Grodeknél, Lembergnél, a szélesen folyó 
Búgnál, nyelvtörő galiciai nevű faluk girbe¬ 
gurba határain, úttalan utakon, fehér havon 
nyilt vérrózsák közt jár a lelkünk. Még úgy 
Szabácsba is ellátogatunk s útközben meg¬ 
botlunk a katonasírok apró, szomorú ke¬ 
resztjeiben s meg-megrémít a forró piros vér, 
a temetetlen holttest, a hústömeg, amely, 
míg ember volt, barátunk volt, bajtársunk 
volt ... De jó, hogy minden elmúlik . . 
Két huszár jön a fagyos úton. Hallom, 
amint a poszt megállítja őket. 
— Halt! Wer da? 
Rekedten káromkodik habos lován a 
vitéz huszár. Nem vörös ördög, az írók köl¬ 
tött gárdájából. Valóságos vér- és hús-huszár, 
csukaszürkében. Olyan, amelyik már nincs