23-er Helden- 'Friedhof. A hol a mi hőseink nvn go sznak. A kokutkowcei 23-as katonatemető. A görög-ka tholikus templom mellett fekszik nap¬ sugaras domboldalon. Stílszerű nyírfakerítés övezi díszes kapuval. A bejárat felett ezen szavak olvashatók : «Ihr Geist soll uns beseelen !» Közé¬ pen hatalmas kereszt ugyancsak nyírfából — cserfakoszorúval. Ügy néz ki, mint Mózes felállí¬ tott rézkígyója a pusztában. Azelőtt vadvirágok ringatták ott kecses fejecs¬ kéiket karcsú száraikon. Most keresztek sorakoz¬ nak és minden kereszt tövében egy-egy dombocska emelkedik gyeptéglákkal gondosan körülrakva, négy szál virággal szépen díszítve. Élet a sírok felett. Mert azok a kis dombocskák hős 23-as bakák sírjai. Egyszerűek és egyformák, mint amilyen egyszerűek és egyformán hősök voltak, mikor még éltek, mikor még harcoltak. Hogy szerettük mi ezeket a sírokat! Hogy dédelgettük! Nem voltak elhagyottak, melyeket nem díszít senki, nem látogat senki, csak az őszi széltől kergetett avar és a hulló falevelek. Meg¬ meglátogattuk őket és boldog volt, aki a hervadó cserfakoszorún, a fej fán, a virágokon, a hantokon valamit igazíthatott. Pedig rend és tisztaság ural¬ kodott ott mindenen. Mintha még a halál után is «habt acht»-ban állnának, parancsra várnának a hős bakák hős tisztekkel az élükön. He éreztük, hogy virággal, hervadó koszorúval még nem tet¬ tünk eleget. Nem segítettünk az elesett baj társa¬ kon. Azért a kéz önkénytelenül imára kulcsoló- dott, a szív és az ajkak buzgó imát rebegtek. Mikor pedig egy új baj társ lelke a tej úton masírozott tovább az örökkévalóság felé és a kihűlt teste helyet kért tőlünk — hogy össze- sereglettünk! Fél szakaszt az ezredes úr küldött egy tiszt vezetése alatt. Ezek fegyverrel és parádé¬ ban jöttek. A többi százat csak a szíve hozta. Ott volt már a katonazenekar is. Gyönyörű gyász¬ indulókat játszott, hogy az embernek könnyes volt a szeme. Mikor a zene elhallgatott, következett a beszentelés és egy rövid, lelkes beszéd. Mert dicsérő szó illeti azt, ki a hazáért életét áldozta. Rögtön utána «vigyáz — imához» — ^s az egy¬ szerű koporsót leeresztettük a sírba. És minden bakát külön sírba. He sokszor hallottam mondani : «Istenem, de szép temetése volt ; a falujában sem lehetett volna különb!» És a holtak hálásak voltak a szeretetért. Mikor leszállt az est árnya és elhallgatott a harci zaj — az imádság csendes óráiban felkerestek bennünket. Beszéltek hozzánk és mi új erőre kaptunk. Azt mondták : «Bajtárs, ha hazádba mégy és találni fogsz kisírt szemű édes anyákat, munkától meg¬ tört édesapákat, haló vány orcájú ifjú özvegyeket, arákat, apátián árvákat — vidd hírül nekik, hogy láttál bennünket oroszlánok módjára küzdeni a hitért, hazáért, királyért, otthonért! Csillanjon fel a fátyolos szemekben a szent büszkeség szivár¬ ványa, ha hallják, hogy nem alkudtunk, nem tétováztunk, hanem vigyáztunk és rohantunk száz halálba. Ott voltunk, ahol kaszált a gránát és a bomba, nem néztük egyéni veszteségünk be¬ következését, a veszély nem tört meg, lélekjelen¬ létünk ép és erős volt — s az ellenség hekatombáin kipirult arccal, izgult karokkal, a lelkiség diadal¬ mas fényétől övezve álltunk, miként a tölgy a fergetegben, mert éreztük, hogy így kívánja a haza! Álltunk, míg Isten őfelségének úgy tetszett. A harcot megharcoltuk, fáradalmainkat pihenjük. És bennetek bízunk, hogy dicsőséggel befejezitek, amit mi megkezdtünk. Nem engedhetitek, hogy az ország pusztuljon, a család világgá meneküljön. És ha a nagy munkát befejeztétek — ahány könnyet letöröltök, annyiszor áldjon meg titeket az Isten!» Mi pedig ráfeleltük, hogy ámen ; úgy legyen! Boldogok ők, mert az Űrban hunytak el. Egy páter is van velük. A huszonnégyes honvédek hősi halált halt pátere. A csendes pásztor őrzi csendes nyáját. Mi azóta messze járunk. Nem kereshetjük fel a kedves sírokat. He azért nincsenek elhagyatva . . . A hold szelid fénye világítja meg a mi szép teme¬ tőnket ... Jár ott valaki . . . eszményi alakja az Üdvözítőnek. Kezének egyetlen intésére felnyíl¬ nak a sírok . . . lehajol ismét és ismét . . . s a sírokból egyenként kiszedi a hős szíveket. Sze¬ retettel megsimogatja . . , lándzsával átszúrt vérző szívéhez szorítja ... és száll. . . száll a magasba ... a csillagok honába ölében a hős ka¬ tona-szívekkel. Mert ilyen jutalomra méltó a hős katonák áldozata. Novak L. Kandid, tábori lelkész.