Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

84 
Kleine Holzkreuze. Apró fakeresztek. 
Bácskaer Gráber auf weiten Schlachtge- 
filden, welkende Andenken verloschenen Le- 
bens, sinkende Gráber, modernde Kreuze . . . 
Verwesende Leichen dér Bácskaer Jungen in 
fremder Erde, ersterbende, blutgetránkte 
Gestalten wahrer Helden . . . Wieviel Tránen 
und Leid, viel Heldentaten und trauriger 
Ruhm umschweben Euch immerdar . . . 
Tránen dér Trauernden trágt dér Bácskaer 
Wind ins weite Geülde des Sabácer Kirch- 
hofes, zu den einsamen Kreuzen in Galiziens 
Wüsten, auf die verwaisten Gráber dér pol- 
nischenNiederung und 
hinauf in die Schnee- 
katakomben dér eisi- 
gen Karpathen... Euch 
sucht unsere Seele, wir 
wollen Euch sagen, die 
mütterlichen Schollen 
dér Bácska rufen nach 
Euch: 
— Kommet heim, 
Ihr Söhne mein, Eure 
Mutter wartet Euer!... 
Still will sie Euch um- 
fassen, die Leiber ihrer 
heldenhaften Recken.. 
Auf Euren Grábern 
spriesse immer blühendes, immer grünendes 
Blumengeránke . . . Rőt und weiss, wie Euer 
vergossenes Blut, gleich Eurer ewigen Glorie... 
Kommet heim, Ihr Söhne mein, Eure Mutter 
wartet Euer! Hier sollen die an Eure Gráber 
pilgern, die Euch geliebt, die Eurer ewig 
trauern, dérén Stolz Ihr gewesen . . . 
Einsame Grabeskreuze, Bácskaer Gráber 
auf weiten Schlachtgefilden, wo immer Ihr 
euch wölbet, weit in wilden Wüsten, nie sollt 
Ihr wüst bleiben. Nie sollt ihr namenlos un¬ 
sere Helden bedecken . . . Nie sollt Ihr ver- 
modern, Ihr seid ewiger als Erz, stárker denn 
granitne Steinblöcke. Dahin ziehen die Blu- 
men unserer Seelen, das Kreuz Eurer Gráber 
mit Kránzen zu umschlingen, dahin pilgert 
das Immergrün unserer Liebe, um dass süsser 
sei Euer Heldenschlummer . . . Hoch und 
hehr erglánzt Euer Ruhm, und hüllt in sein 
flimmerndes Flammenlicht jedes kleine, férné 
Grab, jedes einsame Grabeskreuz . . . 
Ladislaus Czebe. 
Bácskai sírok messze harcmezőkön, letűnt 
életek korhadó emlékei, süppedő sírok, kor¬ 
hadt fakeresztek . . . Bácskai fiúk idegen 
földben porladó tetemei, igaz hősök elom- 
lott, véres alakjai. . . Mennyi könny és 
mennyi bánat, mennyi hőstett és mennyi 
szomorú dicsőség övez benneteket . . . 
Siratok sírását viszi a bácskai szellő a 
sabáci véres temetőbe, a pusztult Galicia 
minden keresztjéhez, a lengyel mezők szo¬ 
morú sír dombjaihoz, a 
Kárpátok leolvadt hó¬ 
kriptáihoz ... És elmegy 
a lelkünk véletek be¬ 
szélni, megmondani 
néktek, hogy a bácskai 
anyaföld hív bennete¬ 
ket haza : 
— Jöjjetek, én fiaim, 
anyátok vár... Lágyan 
akarja ölelni fiainak, a 
hős daliáknak vérbe¬ 
omlott tetemét... Ne¬ 
velni akar sírotokon mindég nyíló zöldet, 
örökké virító virágot... Pirosat, mint kiöm¬ 
lött véretek; fehéret, mint örök glóriátok. . . 
Jöjjetek, én fiaim, haza vár anyátok... S itt 
zarándokol majd sírotok elé, aki szeretett ben¬ 
neteket, aki sír értetek, aki büszke reátok ... 
. . . Apró fakeresztek, bácskai sírok messze 
harcmezőkön, bárhol domborultok, legyetek 
bár messze, nem fogtok kopáran maradni. 
Nem süppedtek rá jeltelenül a mi hőseinkre... 
Nem korhadtok el, mert ércnél maradandób¬ 
bak, gránitnál állandóbbak vagytok 
Mennek a mi lelkünk virágai s koszorúba 
fonják sírotok keresztjét, megy a mi szere¬ 
tetünk örök melegsége megédesíteni hősi ál¬ 
motokat ... És ragyog a ti dicsőségetek 
fénye. Özönével borít minden kis apró sírt, 
minden fakeresztet... 
Czebe László.