Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

82 
dér, ergraute «Panje»-s in schmierigen Klei- 
dern, unpassierbare Wege, vernachlássigte 
Grabstátten, Soldatengráber mit schlichten 
Holzkreuzchen gaben dem Orte das typische 
galizische Gepráge. Mit instinktivem Eifer 
bemühten sich unsere Bakas, sámtliche in 
dér Gegend befindliche Gráber zu schmücken. 
Es war geradezu ergreifend, mit welcher 
Liebe, Sorgfalt und Geduld sie jedes einzelne 
Grab mit Moos bedeckten. Kránze aus weit 
herbeigeschafften Tannenzweigen und auf- 
gesparte Kerzen dienten als Grabschmuck. 
Gégén abends versammelte sich das Offi- 
zierskorps und die Mannschaft. Es herrschte 
Totenstille, als die übliche Zeremonie beim 
Lichte von blinzelnden Kerzen und Leucht- 
raketen abgehalten wurde. Die schmáchtige 
Gestalt des gestikulierendenPfarrersbetrach- 
tend und die Gesichter dér von den Kám- 
pfen bereits műdén und tief in Gedanken 
versunkenen Soldaten musternd, empfand ich 
unwillkürlich die irdische Vergánglichkeit. 
In diesem Momente nahmen sogar die auf 
dér Landstrasse verkehrenden polnischen 
Fuhrleute ihre Müt zen ab und die Pferde 
traten vielleicht auch leiser auf. 
Die Zeremonie war noch nicht beendet 
und schon kam ein neuer Gast an. Mán bringt 
einen Arbeiter dér 6i-er Arbeiterabteilung 
mit durchschossenem Herzen. Den Kopf in 
seinen Mantel gehüllt, versenken ihn die Sani- 
tatler behutsam in die 1% Meter tiefe Grube. 
Dér Mantel gleitet von seinem Gesichte 
herunter. Die Augen offen, schaut dér tote 
Arbeiter verwundert drein, fragend wieso er 
denn hieher geriet, ihn warten doch die Frau 
und Kinder zuhause. . . Circumdederunt . . . 
Einige Spaten Erde und auch offiziell ist ein 
Mensch weniger auf Érden . . , Am Aller- 
seelentag ... 
Teodor Schwartz, 
Fáhnrich i. d. Rés. 
hozzá bakáink a környékben levő sírok fel¬ 
díszítéséhez. Megható volt látni a szeret etet 
és a gondot, a fáradságról nem is szólva, 
amellyel minden sírt gyepes földdel betakar¬ 
tak. Az összekuporgatott gyertyákkal díszí¬ 
tették a sírokat és az akadályoknak használt 
drótok most az egyszer sokkal kegyesebb 
célt szolgáltak : messziről hozott fényőgalya- 
kat formáltak velük koszorúkká. 
Estefelé összegyűlt mindenki. Tisztek, 
bakák egyaránt. A szertartás, mely halotti 
csendben, pislákoló gyertyafény és a kilőtt 
világító pisztolyok fénye mellett folyt le, 
Franz Stuck valamelyik háborús freskójára 
emlékeztetett. De minden festmény csak 
halvány kópiája a valóságnak. Önkéntelenül 
is az elmúlásra kellett gondolnom, mikor 
a szikár pap gesztikuláló alakját és a sírok 
közt álldogáló harcban fáradt és gondola¬ 
tokba mélyedt katonák arcát néztem . . . 
Egy pillanatban még az országúton köz¬ 
lekedő pólyák szekeresek is leemelték süve¬ 
güket és talán még a lovak is halkabban 
léptettek ... 
Még vége sem volt a szertartásnak, már 
új lakó érkezett. A 61-es munkáscsoport 
egy emberét egy tévedt golyó szíven találta. 
Egy másfélméteres mély gödörbe, fejét kö¬ 
penyébe burkolva eresztik le csendesen a 
szanitécek. Figyelek. A köpeny lefordul. 
A halott munkás szeme nyitva van, csodál¬ 
kozva néz körül, mintha kérdené, hogyan 
kerül ő ide, mikor otthon várja az asszony, 
a gyerekek várják . . . Circumdederunt . . . 
Egy pár lapát föld és egy emberrel hivata¬ 
losan is kevesebb lett a földön . . . Halottak 
napján . . . 
Schwarz Tivadar, 
tart. zászlós.