Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

6o 
dorthin gelangt, ertönt dumpf das Kom¬ 
mandó des Oberstleutnants : 
— Habt Acht! 
Die Köche nehmen erschrocken eine 
strammé Haltung an, wáhrend die Schöpf- 
löffel und andere Utensilien schnell aus ihrer 
Hand fliegen. Ein stummes, andáchtiges 
Schweigen erfüllt die Luft. Doch kaum ist 
dér Zug voríiber, hört mán wieder das frühere 
Lármen. Das Leben weicht dem Tode nicht : 
es fordert sein Recht. Vielleicht ist es so 
richtig . . . 
Am Grabe wartet schon dér Sarg. In Eile 
ward er aus dem weichen Holze dér Liebes- 
gabenkisten, ungehobelt und roh gezimmert 
worden. Neben dem Sarge ein Kranz aus 
ármlichen Zweigen. Die Zeremonien absol- 
viert Feldkurat Babich nach katholischem 
Ritus. Auf sein Gebetbuch falit das Licht 
einer elektrischen Taschenlampe. Wir bílden 
eine Mauer auch um dies verwaiste Licht — 
es könnte uns dem Feinde verraten. Auch 
dér Priester beugt sich aufs Licht nieder. 
Nach dem lateinischen Recitativ wird dér 
Sarg ins Grab geleitet. Oberstleutnant v. Pfalz 
gedenkt noch mannhaften, gerührten Worten 
des dahingeschiedenen Kamerádén: 
— Das Andenken Deiner edlen Persön- 
lichkeit — spricht er voll Ríihrung — wird 
ewig leben in dem goldenen Buche dér Re- 
gimentsgeschichte, unsere Herzen sollen Dei¬ 
ner nie vergessen! 
Jeder sinkt ins Knie, gebrochen und voll 
Trauer, auf diese Schlussworte. lm Dunkeln 
ertönt manches aufsteigende Schluchzen. Je¬ 
der will eine Scholle aufs Grab werfen. Nur 
schwer bricht die zu Eis erstarrte Erde unter 
den Hieben des Spatens . . . 
Wir suchen einander im Finstern. Leise, 
wortlos, mit schwerem Herzen ziehen wir 
den lángén Graben entlang «nachhause». In 
dér Deckung wird jeder von seinen daheim- 
gebliebenen, stumm trauernden Kamerᬠ
dén erwartet. Jeder berichtet kurz das Ge- 
schehene, lángé sitzen wir beim fahlen Lichte 
dér abbrennenden Kerze stumm, in Nach- 
denken versünkén . . . 
Noch schwerer ist’s, die Hinterbliebenen 
zu verstándigen. Wer soll es leisten? Keiner 
kann es übers Herz bringen. Endlich tut's 
ein Kamerád, dér Advokat. Auch dieser 
schwer. Voll Gefühl, langsam schreibt er. 
«Trotz dér sofortigen, sorgfáltigen Pflege . . .» 
«konnten wir ihn nicht am Leben erhalten.» 
Tód : dies ‘ Wort wollten und konnten. wir 
nicht niederschreiben. 
Ernst Ballagi Leutnant i. d. Rés. 
— Hapt acht! 
A szakácsok ijedten feszes merevségbe 
vágódnak, a merítőkanalak és más edények 
lassú csörrenéssel lábhoz kerülnek. Néma, 
áhítatos csend terül el a környéken. De alig¬ 
hogy a menet tovább ért, az előbbi zaj újra 
felhangzik. Az élet nem tér ki a halálnak : 
jogot kér. Talán igaza van . . . 
A sír szájánál ott vár a koporsó. Szeretet- 
adományok gyalulatlan, puhafa-ládáiból seb¬ 
tében tákolták össze. A koporsó mellett 
galyból font koszorú. A szertartást Babich 
Feldkurát, zsidó pap híján, katholikus szer¬ 
tartás szerint végzi. Szertartás-könyvére kis 
villamos zseblámpával világítani kell, amíg 
olvas. A fény könnyen elárulhat az ellen¬ 
ségnek. Falat formálunk a fény mögé, 
A tisztelendő is ráhajol a fényre. Gyorsan, 
sebesen olvas, hogy a szertartás minél 
rövidebb ideig tartson. A latin recitátum 
után leeresztik a koporsót. Pfalz alezredes 
néhány férfias, meghatott szóval búcsúz¬ 
tatja az elköltözött baj társat. 
— Nemes egyéniséged emléke — mondja 
— ezredünk történetének aranylapjain és 
sziveinkben örökké él. 
A befejező szavakra mindenki megtörtén 
térdre roskad. A sötétből nem egy feltörő 
zokogás hallszik. A sírra mindenki akar 
göröngyöt dobni. A megfagyott föld nehezen 
enged az ásónak . . . 
A sötétben megkeressük egymást. Halkan, 
szótlanul, ólmos szívvel húzódunk a hosszú 
árkon keresztül «haza». A fedezékekben min¬ 
denkit vár nehány otthon maradt, magában 
gyászoló baj társ. Röviden beszámolunk s 
aztán a gyengén világító gyertyánál sokáig 
ülünk. Némán. Gondolkozva . . . 
Nehéz, nagyon nehéz a hozzátartozókat 
értesíteni. Ki írja meg? Egyikünk sem 
akarja vállalni. Egy ügyvéd baj társunk végre 
hozzáfog. Nehezen. Melegen, óvatosan fogal¬ 
maz. «A rögtön alkalmazott, gondos ápolás 
ellenére ...» «Nem tudtuk az életnek meg¬ 
menteni. Meghalt : ezt a szót nem akartuk, 
de nem is tudtuk volna leírni. 
Ballagi Ernő tart. hadnagy.