Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

An unsere Nachkommen. 
Epilog., 
Glückliche Epigonen, künftige Geniesser 
der'reichen Ernte unserer blutigen Saat! Als 
Kinder spielt ihr euch noch sorgenlos in un- 
serem Kreise. Euer munterer Frohsinn, enre 
Heiterkeit ist uns — denen die Freuden und 
das Lachen fremd wurden — eine wahre 
Erholung! Werin wir einmal die Waffen 
bei Seite légén werden und uns aber- 
mals in eurer lieben, anmutigen Mitte ein- 
finden, so werdet ihr uns wieder lehren, was 
Lust, Heiterkeit und Glückseligkeit ist. 
Wir werden euch stolz und selbstbewusst 
in die Augen blicken können, denn mag sich 
das Schicksal wie immer wenden, mag sich 
die geheimnisvolle, verschleierte Zukunft wie 
immer auch gestalten, so habén wir nichts, 
was in unserer Macht stand, unversucht ge- 
lassen. Wir habén uns tausenden Gefahren 
ausgesetzt, wir litten übermenschliche Qua- 
len, wir ertrugen schwere Leiden. Wir opfer- 
ten unser trautes Heim und sahen dem Tód 
in die Augen. All dies tatén wir für euch, 
für eure Glückseligkeit, für eurer Zukunft, 
für die Ruhe eurer Frauen, zűr Sicherheit 
eurer Kinder. Viel habén wir mitgemacht 
und viel habén wir gelernt. Wir lemten uns 
gegenseitig kennen, wir lernten im Menschen 
den Menschen zu schátzen. Tausende und 
abertausende sind im Feuerorkan umgekom- 
men, Tausende wurden von verheerenden 
Epidemien weggerafft . . . 
Und siehe, wir sind noch immer da, wir 
habén ehrlich unsern Mann gestellt. Euch 
soll es erspart bleiben die Gráuel und Leiden 
je mitzumachen, worüber ihr an ruhigen 
Winterabenden beim flackernden Feuer des 
Kamins so viel hören werdet. 
Gestalten dér Márchenwelt erstanden, die 
Bewohner dér Hölle bevölkerten die Welt 
und die Engel Gottes stiegen zűr Erde herab. 
Die Grenzmauern verschwanden und wir er- 
kannten die grosse Kraft des Zusammen- 
Az utódokhoz. 
Epilógus. 
Boldog epigonok, véres vetésünk dús 
aratásának szerencsés részesei! Itt játsza¬ 
tok körülöttünk, még gondtalan gyermekek. 
Derűs kacagástok, vidámságtok üdülés ne¬ 
künk, kik immár keserves esztendőkön át 
elszoktunk az örömtől és a nevetéstől! Ha 
majd egyszer letesszük a fegyvereket, ha 
újra hazatérünk megpihenni kedves körö¬ 
tökbe, ti fogtok bennünket a vidámságra, a 
nevetésre, a boldogságra újra megtanítani. 
Büszkén és bátran nézhetünk majd a sze¬ 
metek közé, mert bármint forduljon is meg 
a sors kereke, alakuljon bárhogyan is a rej¬ 
telmes jövő, mi megtettük, ami tőlünk tel¬ 
lett! Szembe szálltunk ezer veszéllyel, tűr¬ 
tünk emberfeletti szenvedéseket, elviseltünk 
súlyos csapásokat. Feláldoztuk az otthont 
és farkasszemet néztünk a halállal. És mind 
ezt értetek cselekedtük, a ti boldogságtokért, 
a ti jövőtökért, a ti asszonyaitok nyugalmᬠ
ért, a ti gyermekeitek biztonságáért. Sokat 
szenvedtünk és sokat tanultunk! Megtanul¬ 
tuk ismerni egymást, megtanultuk az ember¬ 
ben az embert: becsülni. Ezer és ezer pusztult 
el a tüzorkfinban, ezreket vittek el a járvᬠ
nyok pusztító ördögei!. „ , - 
És ime, itt vagyunk mégis, becsülettel 
megállottuk a helyünket. 
Nektek soha ne kelljen megismernetek 
mindama borzalmakkal és szomorúságokkal, 
amikről még majd annyit fogtok hallani, 
csendes téli estéken a lobogó kandalló mel¬ 
lett. És amit mesélni fognak majd nektek, 
az mind valóság! , , . . f 
Valóban megelevenedtek a mesék alakjai. 
25