Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

Mutters Bild. 
Tieí im Polenlande drinnen 
Steht dér Pusztasohn auf Wacht, 
Einsamkeit umfángt sein Sinnen, 
In dér bitterkalten Nacht. 
Über ihm die gold’nen Sterne 
Führen die Gedanken fórt, 
In die weite, weite Férné, 
In den kleinen Heimatsort, — 
Sieht dórt in dér Csárda schwingen 
Sich mit Mádchen, schwarz und braun, 
Hört die Fiedel, Cymbal kiingen 
Bis zum frühen Morgengrau'n. 
Sieht dér Mutter tapfer Haltén, 
Gégén bitt’res Ábschiedsweh. 
Geht mit Gott! mein Einz'ger, geh! 
Und vöm Herzen — gut verborgen — 
Holt hervor er Mutters Bild, 
Küsst es lángé — tat's versorgen, 
Eh, die Trán dem Aug' entquillt, — 
Da —- die Hand fáhrt zu dér Stelle, 
Pusztasohn fühlt Todesschmerz, 
Feindeskugel, Leidensquelle 
Trafest Sohn- und Mutterherz. 
Guggenberger Fritz. 
Pardon — privátügy 
A százados mogorva úr volt, 
A hadnagy úr meg fess gyerek. 
A százados úr szeme szúrós, 
A nyelve pattogva pereg : 
— «Hát hadnagy úr, az mégse járja .. . 
Megértse jól ezt, hadnagy úr, 
Civilbagázsnak lehet smarrn : 
Minálunk a parancs nagy úr!» . . . 
. . . S a kis jogász — pardon —- a hadnagy 
Zavartan és remegve néz. 
Kezében összegyűrt papirlap 
S csak szótlan áll a bús vitéz . . . 
— «Hát, hadnagy úr, das geht aber nicht, 
Megmondom önnek érthetőn, 
Nem fog majd nappal — mirnix-dirnix — 
Nyaralni a dekkungtetőn. 
Mit is csinált ön, hadnagy úr? 
A muszka itt hasunkba lát 
És ön — kiül a fedezékre 
S mutat nekik fél figurát» . . . 
Ezer gránát pattog szavában 
S a hadnagy úr, bár fess gyerek, 
De mellén még a nagy ezüst is, 
Mint szélben levél, úgy megremeg . . . 
— «Mit is csinált ön, szerencsétlen?» 
S a hadnagy úr dadogni kezd : 
. . . «Itt bent zavartak . . . írni kellett . . . 
Felmásztam hát, megirni ezt ...» 
S az összegyűrt papirlapocskát 
Nagy szégyenkezve nyújtja át . . . 
A százados mogorva arccal 
Olvassa pár kezdő sorát: 
. . . «Én édes Kölyköm, Bogaracskám, 
Mit írjak nél^ed innen én? . . .» 
. . S a százados máris nem olvas, 
A százados úr dzsentlmén ; 
— «Pardon! — Privátügy!» — visszaadja 
Szeme szokatlan fényre gyúl . . . 
. . . Nem tudni mért, csak annyi biztos : 
Fülig pirult a hadnagy úr . . . 
Ágyúk dörögtek közbe szépen, 
Gránátot srapnel követett . . . 
. . . Srapnel-felhők között az égen 
Bohó leányfej nevetett. . . . 
Czebe László.