Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

23-er 
Helden- 
'Friedhof. 
A hol a mi 
hőseink 
nvn go sznak. 
A kokutkowcei 23-as katonatemető. 
A görög-ka tholikus templom mellett fekszik nap¬ 
sugaras domboldalon. Stílszerű nyírfakerítés övezi 
díszes kapuval. A bejárat felett ezen szavak 
olvashatók : «Ihr Geist soll uns beseelen !» Közé¬ 
pen hatalmas kereszt ugyancsak nyírfából — 
cserfakoszorúval. Ügy néz ki, mint Mózes felállí¬ 
tott rézkígyója a pusztában. 
Azelőtt vadvirágok ringatták ott kecses fejecs¬ 
kéiket karcsú száraikon. Most keresztek sorakoz¬ 
nak és minden kereszt tövében egy-egy dombocska 
emelkedik gyeptéglákkal gondosan körülrakva, 
négy szál virággal szépen díszítve. Élet a sírok 
felett. Mert azok a kis dombocskák hős 23-as bakák 
sírjai. Egyszerűek és egyformák, mint amilyen 
egyszerűek és egyformán hősök voltak, mikor 
még éltek, mikor még harcoltak. 
Hogy szerettük mi ezeket a sírokat! Hogy 
dédelgettük! Nem voltak elhagyottak, melyeket 
nem díszít senki, nem látogat senki, csak az őszi 
széltől kergetett avar és a hulló falevelek. Meg¬ 
meglátogattuk őket és boldog volt, aki a hervadó 
cserfakoszorún, a fej fán, a virágokon, a hantokon 
valamit igazíthatott. Pedig rend és tisztaság ural¬ 
kodott ott mindenen. Mintha még a halál után is 
«habt acht»-ban állnának, parancsra várnának a 
hős bakák hős tisztekkel az élükön. He éreztük, 
hogy virággal, hervadó koszorúval még nem tet¬ 
tünk eleget. Nem segítettünk az elesett baj társa¬ 
kon. Azért a kéz önkénytelenül imára kulcsoló- 
dott, a szív és az ajkak buzgó imát rebegtek. 
Mikor pedig egy új baj társ lelke a tej úton 
masírozott tovább az örökkévalóság felé és a 
kihűlt teste helyet kért tőlünk — hogy össze- 
sereglettünk! Fél szakaszt az ezredes úr küldött 
egy tiszt vezetése alatt. Ezek fegyverrel és parádé¬ 
ban jöttek. A többi százat csak a szíve hozta. 
Ott volt már a katonazenekar is. Gyönyörű gyász¬ 
indulókat játszott, hogy az embernek könnyes volt 
a szeme. Mikor a zene elhallgatott, következett 
a beszentelés és egy rövid, lelkes beszéd. Mert 
dicsérő szó illeti azt, ki a hazáért életét áldozta. 
Rögtön utána «vigyáz — imához» — ^s az egy¬ 
szerű koporsót leeresztettük a sírba. És minden 
bakát külön sírba. 
He sokszor hallottam mondani : «Istenem, de 
szép temetése volt ; a falujában sem lehetett 
volna különb!» 
És a holtak hálásak voltak a szeretetért. Mikor 
leszállt az est árnya és elhallgatott a harci zaj — 
az imádság csendes óráiban felkerestek bennünket. 
Beszéltek hozzánk és mi új erőre kaptunk. Azt 
mondták : «Bajtárs, ha hazádba mégy és találni 
fogsz kisírt szemű édes anyákat, munkától meg¬ 
tört édesapákat, haló vány orcájú ifjú özvegyeket, 
arákat, apátián árvákat — vidd hírül nekik, hogy 
láttál bennünket oroszlánok módjára küzdeni a 
hitért, hazáért, királyért, otthonért! Csillanjon 
fel a fátyolos szemekben a szent büszkeség szivár¬ 
ványa, ha hallják, hogy nem alkudtunk, nem 
tétováztunk, hanem vigyáztunk és rohantunk 
száz halálba. Ott voltunk, ahol kaszált a gránát 
és a bomba, nem néztük egyéni veszteségünk be¬ 
következését, a veszély nem tört meg, lélekjelen¬ 
létünk ép és erős volt — s az ellenség hekatombáin 
kipirult arccal, izgult karokkal, a lelkiség diadal¬ 
mas fényétől övezve álltunk, miként a tölgy a 
fergetegben, mert éreztük, hogy így kívánja a 
haza! Álltunk, míg Isten őfelségének úgy tetszett. 
A harcot megharcoltuk, fáradalmainkat pihenjük. 
És bennetek bízunk, hogy dicsőséggel befejezitek, 
amit mi megkezdtünk. Nem engedhetitek, hogy az 
ország pusztuljon, a család világgá meneküljön. 
És ha a nagy munkát befejeztétek — ahány 
könnyet letöröltök, annyiszor áldjon meg titeket 
az Isten!» 
Mi pedig ráfeleltük, hogy ámen ; úgy legyen! 
Boldogok ők, mert az Űrban hunytak el. Egy 
páter is van velük. A huszonnégyes honvédek 
hősi halált halt pátere. A csendes pásztor őrzi 
csendes nyáját. 
Mi azóta messze járunk. Nem kereshetjük fel 
a kedves sírokat. He azért nincsenek elhagyatva . . . 
A hold szelid fénye világítja meg a mi szép teme¬ 
tőnket ... Jár ott valaki . . . eszményi alakja az 
Üdvözítőnek. Kezének egyetlen intésére felnyíl¬ 
nak a sírok . . . lehajol ismét és ismét . . . s a 
sírokból egyenként kiszedi a hős szíveket. Sze¬ 
retettel megsimogatja . . , lándzsával átszúrt 
vérző szívéhez szorítja ... és száll. . . száll a 
magasba ... a csillagok honába ölében a hős ka¬ 
tona-szívekkel. 
Mert ilyen jutalomra méltó a hős katonák 
áldozata. 
Novak L. Kandid, 
tábori lelkész.