Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

298 
dem «Passierschein» frágt?» — antwortete 
dér Pesten. 
«Zu Hause, im Wachzimmer ist er», — 
sagt dér Húsár, — «wir habén ihn bis jetzt 
noch nie gebraucht» 
«Jetzt ist aber eine neue Ordnung», erklárt 
dér Posten, dem es sichtlich imponiert, dass 
er Húsárén gefangen hatte. Dér eine dér 
beiden Berittenen steigt vöm Pferd und 
verdammt es bis ins zehnte Glied. Mán 
merkt's, dass es ihm nahe geht, dass ihm ein 
«Pfützentreter» so kommt . . . Rasch stopft er 
sich seine Pfeife und wie die ersten Ringe 
aus seinem Munde qualmen, beginnt auch 
sein Zorn über die grosse Schmach sichtlich 
zu schwinden . . . 
«Nun, und was soll jetzt zum Teufel auch 
geschehen.? Vielleicht dass wir Kehrt ma- 
chen» . . . wendet er sich an seinen Begleiter, 
statt dem aber dér Posten rasch mit dér Ant- 
wort béréit ist ; 
«Das wohl nicht! Dér Kommandant es- 
kortiert euch auf die Wache und dórt werdet 
ihr schon das übrige erfahren.» Diese Belei- 
digung hatteden Húsárén noch gefehlt : 
~«Einführen . . . Ein Infanterist zwei Húsᬠ
rén ?» 
«Nun soviel ihrer eben genügen werden . . . 
meint dér Infanterist. 
«Dann nur gleich her mit dem ganzen Regi¬ 
ment,» fahren die beiden hitzigen Húsárén 
auf. 
Ich sehe schon, dass ich dazwischentreten 
muss. Die Húsárén salutieren stramm. Rasch 
stellt es sich heraus, dass sie dem Fünf- 
kirchner achten Honvédhusarenregiment an- 
gehören. Mein Wachtposten ist aus dér 
Bácska. Ein grüner, bartloser Junge. Nach 
altem galizischen Brauch sucht er nun 
gleich seinen Landsmann : 
«Ist einer von euch aus dér Bácska ?» 
«Ja . . . ja,» antworteten die Húsárén. 
«Vielleicht sogar aus dér Gegend von Baja? 
«Ich bin von dorther ...» 
Sie mustern sich von oben bis untén. Ich 
sehe, dass bloss dér Dienst es ist, dér auch 
hier die Gesichtszüge verzerrt und Bekannte 
unkenntlich gemacht hatte. Schon schlagen 
sie ein : 
«Servus, Junge . . . .» 
«Grüss Gott, Onkel Jóska! Wie geht es? 
Was gibt's zu Hause Neues ?» 
Dér Húsár antwortet langsam : «Weisst, 
die schreiben nicht viel. Schon láng ist’s her, 
dass ich einen Brief bekommen habe.» 
«Ich hab' erst gestern einen von meiner 
Mutter erhalten. Sie schreibt oft. Das heisst, 
sie lásst schreiben, weil ihre Augen nicht 
összenőve a lóval, de gyalog puhítja a musz¬ 
kát. A káromkodása ellenben még a békeidők 
hangja. Kikerekíti azt a hímestojásos husvét- 
ját még a farsangba fuladt karácsonynak is : 
— Már hogy mink ne mehetnénk tovább, 
a lovas zsandár-járőr . . . Minket fognak itt . . 
Ki fogja akkor a tolvajt meg a kémet? . . . 
Még tán be is kísérnek? 
— És igen, ha valaki kérdi, — erélyeske- 
dik az én posztom. — Hun a «spacérsájn»? 
— Otthon, az őrszobán, — feleli a huszár, — 
de eddig se kellett soha. 
— Most új rönd van, — magyarázza a 
poszt, kinek hallhatóan imponál, hogy hu¬ 
szárt fogott. 
Az egyik huszár leugrik a lóról és annak is 
elkanyarítja a. fogantatását. Látszik rajta : 
szörnyen restelli, hogy így elbánik vele egy 
pocsétakerülő . . . Szaporán tömi pipáját s 
mikor az első füstkarikák megerednek szᬠ
jából, már is látszik, hogy kezd lohadni a 
nagy szégyen miatti harag . . . 
•— Hát oszt, most mi a fészkes lesz? 
Tán visszamennénk ... — fordul oda társᬠ
hoz, aki helyett a poszt felel szaporán : 
—• Azt már nem. Majd a kommendás be- 
kisérteti kenteket a vártára, oszt ott meg¬ 
tudják a végit. 
Még csak ez a sértés kell a huszárnak. 
— Bekisér . . . Egy baka két huszárt ? 
— Már hogy a mennyi elég lesz ... — 
véli a baka. 
— Akkor csak ide az egész ezred, — csat¬ 
tan ki a megsértett huszár vér. 
Már látom, közbe kell lépnem. A huszárok 
feszesen tisztelegnek. Látom, öreg emberek. 
Hamarosan kiderül, hogy pécsi 8-as honvéd¬ 
huszárok. Az én posztom bácskai. Fiatal, 
kopasz szájú gyerek. Régi, gáliciai magyar 
szokás szerint «fődit» keres azonnal : 
— Van-e köztük bácskai? 
— Van . . . van ... — feleli a huszár. 
— Baj a vidéki is? 
— Magam is a vónék . . . 
A két ember hirtelen egymásra néz. Lᬠ
tom, hogy a hivatalos szolgálat, mely itt is 
megnyujtja az ember arcának vonásait, csak 
az nem engedte őket eddig egymást megis¬ 
merni. Már is paroláznak.