Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

287 
felé. Majd összeszedik a rezervánál. Azalatt 
tűzzel üldözzük a drótakadály résein vissza- 
özönlő, egymással tülekedő oroszt. Mint egy 
megrémült birkanyáj menekül a «panye» . . . 
Pedig annyi volt mint a féreg és ki tudja 
mi lett volna, ha csak néhány percet ké¬ 
sünk . . . 
Lassanként ellankad a tüzelés. Élő orosz 
alig látható. Nini ott a traverzánál egy 
emberem már szunyókál is. Kimerült. Végre 
az árok mélyén fetrengő, félig földdel be¬ 
hányt hullákon keresztül gázolva és sebe¬ 
sültek nyöszörgésétől kísérve, felsőbb pa¬ 
rancsra kimegyünk az állásból . . . Vala¬ 
mivel hátrább kerülünk tartaléknak. Össze¬ 
kuporodunk, leheverünk és szótlanul meren¬ 
günk magunk elé. Az eső pedig csak esik 
tovább s a muszka dühösen küldi a (csomago¬ 
kat». Ez baka nyelven van és jelenti a 
srapnellt és gránátot vegyest . . . Mi csak 
gubbasztunk tovább. Ereinkben még mindig 
forr a vér, idegeink megfeszítvék. Várunk, 
mint a fenevadak, újabb ugrásra készen . . . 
Aztán bágyadtság vesz rajtunk erőt és 
tagadhatlan megelégültség ... A történtek 
vagy életben maradásunk felett, ki tudná 
ezt megmondani? Mellettem egy őszhajú 
népfelkelő rózsafüzérrel kezében rebegi imᬠ
ját . . . Hát az kicsoda ott a dekkung tete¬ 
jén? Nagy főzőkanál a kezében . . . A század 
hű szakácsa ... A dumdumok csak úgy 
pattognak körülötte, de ő azért haptákba 
vágja magát és strammul jelenti, hogy itt a 
menázsi. 
— Sálerauszü (Schale heraus) Itt a me¬ 
názsi . . . 
És a baka eszik a sajkából jóízűen, mint 
otthon Zomborban a csonoplyai rétről való 
berukkolás után . . . 
Alpár Vilmos, tart. hadnagy. 
A harang. 
Gyermekkoromból, távol ködökből 
Fülembe most is zúg a hang : 
Megjött! Megjött! Templom előtt már 
Az új harang! Az új harang! 
És föl is húzták a toronyba. 
És látta mind, ahány gyerek . . . 
Oh, hány élt aztán hangja mellett! 
Sírját hány annál lelte meg! 
Szép, méla hangja végig kongott 
Házak során, mezőkön át, 
Serkente pásztort, munkatévőt 
Ébreszte reggelt s estimát. 
Segítőtárs a munka közben : 
Parancs, — majd istentisztelet, 
Őrszó, vezérhang az időben . . . 
Harang! betöltőd tisztedet. 
. S agg koromban, szörnyű napokban, 
Riasztón száll felém a hang: 
A haza vészben! Most segéljen 
A vén harang! A vén harang! 
S ismét az anyaföldre érve, 
A neve más, a hangja más. 
Haláltszóró az ellenségre . . . 
Szent volt, — és szent a hivatás. 
Megjött! Megjött! Vígan kiáltja 
Harcvágyó ifjú nemzedék. 
És szól most ő is, hogy reá ja 
Megreszket a föld és az ég . . 
Gyermekkoromnak régi társa, 
Övezzen pálma, tisztelet, 
Hogy agg szavam büszkén kiáltsa : 
Ágyú! betöltőd tisztedet! 
Dömötör Pál.