Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

A fünfte sturmja. 
— Milno, 1915 november 2. — 
Reggel van. Félhomály. Lehet tán hat óra. 
Az eső lomhán csöpög: pék, pék, pék . . . 
— Aufnehmen! — Mint egy megzavart 
bolyból a hangyák bújnak ki a bakák a 
dekkungjaikból. Kapkodás, föl és alá sza¬ 
ladgálás, szó nélkül, lázasan, egy darabig. 
Aztán már három nyelven beszélnek : 
— Min töprengesz ilyenkor, te bozontos 
szakállú standbeli? Hát te máléképű rekruta, 
kire, mire gondolsz? 
— Na koma, lesz ma czupusz! 
—- Lesz ám, még pedig muszka, hogy a 
fenne vinné el már egyszer. 
— Ne csujes, ti gyubre, daje aufnehmen. 
Mars napolj e! 
— Du Peter, was wird mit dem Schwarm- 
ofen? Nehmen wir a mit? 
—- Na ja. 
— Hinausspringen! 
Igen ám kiugrani, de az nem megy oly 
könnyen. Lármázva, egymást taszigálva, 
valahogyan csak kimásznak az emberek. 
Némelyiket, a kövérebb fajtából úgy kell 
felemelni és kiadogatni. Az egész idő alatt 
süvít a golyó — hol ide, hol oda csap le 
a dum-dum. 
A század «kommendás»: főhadnagy úr 
Hammeri röviden vázolja a helyzetet : Ügy 
1000 lépésnyire balra az oroszok áttörték 
a frontot. Most vissza kell szorítani őket. 
— Direkció ungefáhr az a facsoport . . . 
— Vorwárts! — Lassan egy vonalban 
megindul a raj. Eleinte dombnak le, majd 
dombnak fel. A raj vonal előtt egy kis 
«vorpatrul». Az egyik «cugskommedáns» tiszt 
hol előre, hol hátra kiabálja utasításait : 
— Nieder! — Atmenpause! 
Fenn a dombról integetnek és ordítanak : 
— Gyorsan laufschritt, kicsit halb links! 
Szaladnak is amennyire csak lehet. Liheg, 
izzad mindenki. Egy félig kiásott árokhoz 
érünk. Benn idegen ezredbeli katonák kupo¬ 
rognak. Félelmesen eltorzult arcok ... 
— Hát Ti mit csináltok itt, nem mentek 
előre?! 
— Nincs rá parancsunk, kadét úr. 
— Huszonhármasok előre! — És rohanunk 
tovább. Megint egy árok, félköralakú, üres. 
Beugrálunk. Fegyverek kifelé, lövésre készen. 
Kinézek. Előttem holttestek hevernek s 
előrébb talán harminc lépésre kerek muszka 
sapkák látszanak ki egy árokból. Egy 
pillanatra eláll szívem verése. Semmi kétség, 
ott előttünk muszkák vannak, tüzelnek 
reánk. 
— Gyorsan lőni! — A parancsra már nem 
volt szükség. A bakák máris élénken viszo¬ 
nozták a tüzelést. Tovább nézek. Muszkák, 
muszkák (higyjek-e szemeimnek), muszkák 
és mieink vegyest, majd csupán mieink . . . 
—* Vigyázz, ne lőjj a mieinkre, csak oda, 
ahol muszkát látsz! 
Itt-ott kiugrik egy orosz és állva lő vagy 
kézigránátot dob felénk. Mi lesz? Ha meg¬ 
rohannak bennünket, végünk. Megelőzni 
őket. Csak ez menthet meg bennünket. 
— Sturm, vorwárts. Hurrá huszonhármas! 
— Hurrá, hurrá! — s rohanunk előre, 
azaz csak rohannánk, de pokoli tűz fogad 
bennünket. Néhány lépés után az emberek 
földre vetve kezdik beásni magukat. 
— Az Istenért emberek, ne maradjatok 
itt, egyenként leszednek bennünket. 
— Tovább előre csak még néhány lépés. 
— Auf! Fel! Előre! Vorwárts! — Egy 
újabb hurrázás, néhány ugrás s már ott 
vagyunk az ároknál, ahol fegyverrel, spátni- 
val verjük, vagdaljuk, szúrjuk a muszkát. 
A legtöbbje fék meli a kezét és kegyelmet 
kap. Egyet rugunk rajta és küldjük hátra¬