Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

2Ó7 
Originell war es, als eines abends Kadett- 
aspirant Sárossy Herrn Major Schöiifeld 
barsch anschrie, er möge doch seine elektri- 
sche Taschenlampe sofort auslöschen. Dér 
Major stimmte ihm mit den Worten bei : 
«Mordskerl, du hast recht, denn ich habé es 
selbst verboten mit Lampen herumzugehen». 
Nun stolperte dér Major in dér Stockfinster- 
nis am Potoker Korso weiter . . . Erwáhnens- 
wert ist die Zeichnung des Korporai Kon- 
rath, dér auf seine am Augenstein-Ring be- 
findliche Deckung eine grosse Gabel und 
einen Teller voll Knödel zeichnete, indem er 
erklárte, dass ein Baka die «Villa zűr Utopie» 
nicht einfacher auszudrücken vermag . . . 
Berühmt war auch dér Potoker Gesang- 
verein, dér das Lied «Sugár magas» unter 
stetem Beifall dér Russen vortrug . . . 
Und dennoch mussten wir unser Potok 
verlassen . . . Ein Schmerz bemáchtigte sich 
dér Bakaherzen . . . Es folgte ein dreitágiger 
Marsch in kniehohem Kot . . . Es kamen die 
Karpathen, Schreckenstage mit Schnee und 
Eis und mit erfrorenen Menschenkörpern. 
Oh Potok! Wie sehnsuchtsvoll gedachte je- 
der Dreiundzwanziger deiner! 
* 
Die zwei 51-er Offiziere plaudern noch 
immer von Potok : 
— Erinnerst Du dich noch des grossen 
Weidenbaümes am Ortsrande von Potok? 
Ich lausche ihrem Gespráche . . . 
Mir dünkt es, als würden sie von meiner 
Heimat erzáhlen . . . Ich bemerke es gar 
nicht, dass sie mich beobachten . . . 
— Woher kommst Du Altér mit dem 
struppigen Bárt ? 
Auf diese Frage schrecke ich auf. Die vielen 
Reminiscenzen umschwirren mich und ich 
antworte : 
Von zu Hause . . . von Potok . . . 
Ich kann mich nicht mehr entsinnen, ob 
sie etwas erwidert habén. Ob sie lachten, 
weiss ich auch nicht. 
Ich empfand bloss, als hátte meine zer- 
streute Antwort die 
Wahrheit ausgedrückt, 
als wáre Potok in diesem 
Völkerringen meine Hei¬ 
mat, als würde es mich 
kranken, dass die klei- 
nen Háuschen amTeich- 
rande bei Potok nieder- 
brannten. 
Ladislaus Czebe. 
Hogy is volt csak . . . Mikor rákiabált 
egy este Sárossy aszpiránt őrnagy úr Schön- 
feldre, hogy azt a villanylámpát —• ilyen¬ 
amolyan — szofort eloltani. És még az őrnagy 
úr is igazat adott neki : 
— Mordskerl . . . Igaza van . . . Én magam 
tiltottam el a lámpávaljárást. — És a sötét¬ 
ben ment tovább a nyaktörő potoki korzón ... 
. . . Meg a káplár úr Konráth, aki az 
Augenstein-körúton levő dekkungjára egy 
nagy villát és egy tányér gombócot rajzolt 
fel, úgy magyarázván, hogy az «Utópia- 
villát» egy baka egyszerűbben nem fejezheti 
ki . . . Aztán a potoki énekkar, mely a 
«Sugár magas» nótát az oroszok tetszés¬ 
zaja közben szokta előadni . . . 
És ott kellett hagyni a mi Pót okunkat , . . 
Valami fájt, valami ráült a bakaszívre . . . 
Jött háromnapos mars hasig érő sárban. 
Jöttek a Kárpátok havas rémnapjai a meg¬ 
fagyott emberek holttesteivel. Hej Potok, 
de visszasírt a huszonhármas . . . 
❖ 
. . . Hallom, a két ötvenegyes tiszt még 
mindig Pótokról beszél : 
— Emlékszel a nagy fűzfára a potoki 
faluvégen? 
Én hallgatom a beszédjüket . . . Mintha 
szülőföldjéről hallana az ember . . . Észre 
se veszem, hogy engem néznek. Csak a 
kérdésre riadok fel : 
— Hát te honnan jössz, öreg, ezzel a 
bozontos szakállal? 
A sok emlék ott zúg a szakálam körül. 
És felelek : 
— Otthonró jövök — Pótokról . . . 
Nem tudok emlékezni, szóltak-e valamit. 
Nevettek-e, azt sem tudom . . . Mintha 
igazam lett volna a szórakozott feleletben, 
mintha otthon volna ne¬ 
kem is Potok ebben a 
világrengésben, mintha 
nagyon - nagyon fáj na, 
hogy ott Potokon, a kis 
tó partján leégtek az 
apró lengyel házak . . . 
Czebe László.