Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

20 
Unsere Regimentskommandanten. 
Zu den Bildern. 
Die Kommandeurs des k. u. k. I. R. 
Nr. 23 wáhrend des Weltkrieges bilden 
eine Garde von verdienstvollen Offizieren, 
die an den ruhmreichen und opfervollen 
Tatén des Regimentes würdig Anteil neh- 
men. Die glorreiche Vergangenheit des Re¬ 
gimentes schwebte allén stets vor Augen, 
namentlich aber dér Ruhm dér Helden 
von Trautenau, die Rolle des Obersten 
Gustav Gamera, dér verwundet in Gefan- 
genschaft geriet, das Schicksal des Obersten 
Albert Le Gay von Lierfels, dér bei Bihac 
den Heldentod fand, weiters dér gleich- 
falls bei Bihac verwundete Anton Babich 
von Lovinac, derzeit Generálnia jor, und 
schliesslich die glánzende Laufbahn eines 
dér grössten Heerführer des Weltkrieges, des 
Generalobersten Hermann Kövess de Köves- 
házva. Unsere Kommandanten traten allé in 
die Fusstapfen dieser Grössten und sind wahr- 
haftig Mitarbeiter an den rühmlichst aner- 
kannten Kriegsverdiensten des Regimentes. 
Es so’ll keine Geschichte und keine Bio- 
graphie werden, wir wollen nur jenen ein 
Denkmal setzen, die Teilhaber an dem 
Kriegsruhme des Regimentes sind, und so 
gedenken wir in diesem schlichten Rahmen 
unserer Regimentskommandanten. 
Oberst Wilhelm v. Pflanzer war infoige 
seines altén Leidens schon zűr Zeit dér 
ersten Kámpfe in Serbien gezwungen von 
seinem geliebten Regimente Abschied zu 
nehmen. Dieser Berufsoffizier, den ein volles 
Lebensalter und die Liebe zu seinem Bé¬ 
rűié an seine militárische Tátigkeit kette- 
ten, wollte und konnte sich nicht darein- 
fügen, eben jetzt nicht im Dienste des 
Heeres zu stehen, wo jeder seinen Platz 
voll auszufüllen hátte. Immer und immer 
wieder beteuerte er, er sei schon dienst- 
fáhig, immer glaubte er zu fühien, er sei 
schon gesund, so lángé, bis er wieder aufs 
Schlachtfeld durfte . . . Nach kurzer Dienst- 
leistung überkam ihn sein altes Leiden mit 
solcher Heftigkeit, dass er im Jánner 1916 das 
Opfer seines übereifrigen Pflichtbewusstseins 
Ezredparancsnokaink. 
Képeinkhez. 
A cs. és kir. 23. gyalogezrednek a háború 
alatti parancsnokai oly díszes gárdát al¬ 
kotnak, mely igazán méltó az ezred áldo¬ 
zatokkal telt, dicső szerepléséhez. Minden¬ 
kori parancsnokaink a múltak nagy pél¬ 
dáit követték. Előttük volt báró Gamera 
Gűsztáv ezredes, a trautenaui hős, ki ké¬ 
sőbb sebesülten fogságba esett, Lierfelsi 
Le Gay Albert, a Bihácnál hősi halált halt 
ezredesünk, a most is élők közül a Bihácnál 
szintén megsebesült lovináci Babich Antal 
jelenlegi vezérőrnagy és a mostani háború 
egyik legnagyobb hadvezére, kövesházi Kö¬ 
vess Hermann vezérezredes, kiknek nyom¬ 
dokain minden ezredparancsnokunk tettleg 
is részese az ezred elismert hadiérdemeinek, 
aminthogy részesei voltak azoknak a rette¬ 
netes fáradalmaknak, annak a dicséretet 
megérdemlő kitartásnak, melyet az ezred 
mindenkor tanúsított. Az ezred mindenkori 
parancsnokai igyekeztek első katonái lenni 
az ezrednek . . . 
Sem történelmet, sem életrajzokat nem 
írunk, csupán egy emléket akarunk adni 
az ezred hadidicsőségének részeseiről. Ebben 
a keretben mutatjuk be a világháború 
alatti ezredparancsnokainkat. 
Pflanzer Vilmos ezredes, a szerbiai első 
harcokban régi betegsége miatt kénytelen 
volt kedves ezredétől megválni. A talpig 
katona, kit egy élet tanulmányai, egy pálya 
szeretete kötött hivatásához, sehogy sem 
tudott belenyugodni abba, hogy épen akkor 
ne szolgálhassa a hadsereget, mikor minden 
embernek helyt kell állnia. Addig erősítgeti, 
hogy már képes újra szolgálatot tenni, hogy 
már egészséges, míg végre ismét a harc¬ 
térre bocsájtották . . . Rövid szolgálat után 
a régi kór oly erővel támadta meg szer¬ 
vezetét, hogy. 1916 év január havában 
áldozatul esett túlzott kötelességtudásának. 
Az ezred dicső halottai közé számítja ked¬ 
ves ezredesét, kinek, bár ez volt határozott 
óhaja, a szolgálati érdekek miatt másod¬ 
szori harctéri szereplése alkalmával nem 
sikerült az ő huszonhármasai élére kerülni.