Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich

Dér Krieg und dér Aberglaube. 
Mikor az ember «sabáci hős». 
Eine Zeit, wie die gegenwártige mit ihren 
grossen Aufgaben, Gefahren und Nöten, 
fordert einen harten Kampf, eine geis- 
tige Stárke und einen Heroismus dér Seele, 
was Vielen leider fehlt und da nimmt mán 
instinktiv zum Aberglauben—dessen jáhes 
Aufflackern dér Krieg sehr begünstigt — Zu- 
f lucht. 
Es ist fást unglaublich, welch verjün- 
gende, stárkende Wirkung dér Aberglauben 
namentlich in einer Zeit dér grossen Gefahr, 
wie es die Gégénwart ist, auszuüben vermag. 
Allén Arten des Aberglaubens dem in- 
dischen, griechischen, orientalischen oder 
dem gegenwártigen ist dér Glaube an einer 
Wunderwirkung gemeinsam. 
Dieser Glaube, weiters das Festhalten an 
glückbringenden Gegenstánden und dér 
Drang solche zu besitzen, hat infoige dér 
Schrecknisse und ungewöhnlichen Ereignisse 
des Weltkrieges máchtige Dimensionen an- 
genommen. Es sind ganze Industrien zűr 
Erzeugung von Kriegsamullete entstanden, 
die aus dem im Riesenmasse infoige des 
Krieges emporwuchernden Aberglauben Ka- 
pital schlugen. 
Die meisten Soldaten führen eine Art 
Amulett mit sich, welches gewöhnlich um 
den Hals gehángt getragen wird, ein mit 
einem Bildnis und mit einer Inschrift ver- 
sehenes Metallpláttchen oder münzenför- 
miger Anhánger ist, dér die Bestimmung 
habén soll seinen Tráger vor allén irdischen 
Krankheiten und Gefahren zu beschirmen. 
Die beliebtesten Kriegsamulette unserer 
Bakas sind Pláttchen mit eingeprágten 
Jesus- oder Muttergottesbildnissen, weiters 
Hófehér kendővel nyakamba akasztották 
a balkaromat. Ügy viszem ki sétálni. Iromba, 
ordas bakancsaim úgy kopognak a pesti 
aszfalton. Hadviselt ruhám kissé marcona 
külsőt kölcsönöz. Száz lépésről lerí rólam a 
háborút járt vitéz . . . Amint így az utcán 
végigkopogok, valami tagadhatatlanúl jól¬ 
eső büszkeség dagasztja vitézi keblemet és 
mintha semmi a világon ennél természete¬ 
sebb nem volna : előre megszolgált jutalom¬ 
ként könyvelem el az elérzékenyült buda¬ 
pesti utca bámulatát. Mintha világéletem¬ 
ben sebesült lettem volna, oly semmittörő- 
déssel veszem a mellettem elsusogott elisme¬ 
rés szavait : 
— Sabáci hős . . . 
— De kár volna, ha szegénynek nyomorék 
maradna a karja . . . 
— Éljenek a sabáci hősök . . . 
Oly természetesnek tartom, hogy a dicső¬ 
ségben sütkérezni kell egy magamfajta 
valódi «sabáci hősnek.» 
Sabáci hős . . . Istenem, mi lett ebből a 
Pestből. El sem hiszem, hogy valaha annyit 
átkoztam,hogy annyiszor feküdtem le benne — 
vacsora nélkül, hogy annyiszor szittam benne 
cigaretta helyett a — fogamat. S most, mikor 
megérkeztünk, sorfalat állott a tömeg, virᬠ
gokkal hintette be útunkat, autónkat, ska¬ 
tulyaszám dobálta fejünkhöz a finom egyip¬ 
tomi cigarettát s egy élő visszhang volt az 
utca : 
— Éljenek a sabáci hősök . . 
Amint ing nélkül, véresen megérkeztem, 
a végtelenül elbűvölő fogadtatás elfeledtette 
velem a nehéz napokat, a gránátot, a hidegen 
fütyülő golyót, a szerb bokorra dobott véres